Kiszámoltuk: ennyiért veheted meg álmaid lakását az új szuperhitellel – Portfolio

A jegybank eddigi közlése alapján a hitelt legalább BB energetikai besorolású új lakás, vagy ház vásárlására, építésére használhatjuk fel. A várhatóan október elejétől elérhető kölcsön végig fix, legfeljebb 2,5% kamatozású, futamideje maximum 25 év, a legmagasabb felvehető összeg pedig 70 millió forint. Újdonság, hogy a többi kedvezményes hitellel ellentétben

ezt a kölcsönt nem csak házastársak vagy gyermeket vállaló családok vehetik fel.

Ezen adatok alapján most kiszámoltuk, hogy bizonyos nettó havi jövedelmi szintek mellett ki mekkora összeget is képes felvenni (természetesen, ha megvan hozzá a kellő önrésze). Feltételezhetjük, hogy erre a hitelre is vonatkoznak majd a jegybank adósságfék szabályai, amelyek az eladósodottság maximális mértékét határozzák meg.

A fenti szabályozások alapján egy fix kamatozású jelzáloghitel esetén egy személy vagy házaspár a havi nettó összjövedelmük felét költheti hiteltörlesztésre, amennyiben az nem éri el a havi 500 000 forintot – ezen felül már a kereset 60%-át lehet törlesztésre költeni (ez viszont csak jogszabályi keret – a bankok ennél óvatosabbak és alacsonyabban húzzák meg ezt a határt). A futamidő függvényében kiszámoltuk, ki mekkora hitelt képes fölvenni a különböző jövedelmi szinteken. Mint látható,

a minimálbér mellett maximum 12,4 millió forintot érhetünk el. Akik már nettó 600 000 forintot keresnek (az esetleges adóstársukkal együtt), azok 25 éves futamidő esetén már megcélozhatják a 70 milliós maximális összeget is.

Maximálisan felvehető hitelösszeg a jövedelem (Ft) és a futamidő (év) függvényében
Jövedelem 10 év 15 év 20 év 25 év
111 300 Ft 5 903 263 Ft 8 345 966 Ft 10 501 924 Ft 12 404 798 Ft
150 000 Ft 7 955 880 Ft 11 247 932 Ft 14 153 537 Ft 16 718 057 Ft
200 000 Ft 10 607 840 Ft 14 997 243 Ft 18 871 382 Ft 22 290 742 Ft
250 000 Ft 13 259 800 Ft 18 746 554 Ft 23 589 228 Ft 27 863 428 Ft
300 000 Ft 15 911 759 Ft 22 495 865 Ft 28 307 073 Ft 33 436 113 Ft
400 000 Ft 21 215 679 Ft 29 994 487 Ft 37 742 764 Ft 44 581 485 Ft
500 000 Ft 31 823 519 Ft 44 991 730 Ft 56 614 146 Ft 66 872 227 Ft
600 000 Ft 38 188 223 Ft 53 990 076 Ft 67 936 976 Ft 70 000 000 Ft
700 000 Ft 44 552 926 Ft 62 988 422 Ft 70 000 000 Ft 70 000 000 Ft
800 000 Ft 50 917 630 Ft 70 000 000 Ft 70 000 000 Ft 70 000 000 Ft
Forrás: Portfolio számítás      

A folyósított összegből ennél magasabb értékű házat tudunk vásárolni, hiszen mivel jelzáloghitelről beszélünk, a hitel összege maximálva van a fedezetül szolgáló lakás vagy ház értékének 80%-ában (a bankok általában ezt is alacsonyabban, 70% környékén, vagy az alatt, egy hitelbiztosítéki érték alkalmazása mellett korlátozzák). Az alábbi táblázatban összeszedtük, hogy a fenti igényelhető összegekből mekkora értékű lakást is tudunk ez alapján vásárolni vagy építeni. A számításunk szerint

minimálbér esetén maximum 15,5 millióért, a maximális 70 milliós hitelből pedig 87,5 millió forintért vásárolhatunk lakást, vagy építhetünk házat.

Mekkora értékű lakást lehet belőle venni
Jövedelem (Ft) 10 év 15 év 20 év 25 év
111 300 Ft 7 379 078 Ft 10 432 457 Ft 13 127 405 Ft 15 505 998 Ft
150 000 Ft 9 944 850 Ft 14 059 916 Ft 17 691 921 Ft 20 897 571 Ft
200 000 Ft 13 259 800 Ft 18 746 554 Ft 23 589 228 Ft 27 863 428 Ft
250 000 Ft 16 574 749 Ft 23 433 193 Ft 29 486 535 Ft 34 829 285 Ft
300 000 Ft 19 889 699 Ft 28 119 831 Ft 35 383 842 Ft 41 795 142 Ft
400 000 Ft 26 519 599 Ft 37 493 108 Ft 47 178 455 Ft 55 726 856 Ft
500 000 Ft 39 779 399 Ft 56 239 662 Ft 70 767 683 Ft 83 590 284 Ft
600 000 Ft 47 735 278 Ft 67 487 595 Ft 84 921 220 Ft 87 500 000 Ft
700 000 Ft 55 691 158 Ft 78 735 527 Ft 87 500 000 Ft 87 500 000 Ft
800 000 Ft 63 647 038 Ft 87 500 000 Ft 87 500 000 Ft 87 500 000 Ft
Forrás: Portfolio számítás      

Kölcsönök esetén kardinális kérdés továbbá, hogy mekkora törlesztőrészletekre is kell számítanunk. Alább ez látható különböző hitelösszegek és futamidők mellett. Egy 10 millió forintos kölcsön esetén a legalacsonyabb törlesztőrészlet (25 éves futamidő mellett) közel 45 000 forint havonta, míg a maximális 70 milliós összeget várhatóan 314 000 forintos havi törlesztőrészlettől lehet majd elérni.

Havi törlesztőrészlet a hitel összege (Ft) és a futamidő (év) függvényéban
Felvett hitel összege 10 15 20 25
10 000 000 Ft 94 270 Ft 66 679 Ft 52 990 Ft 44 862 Ft
20 000 000 Ft 188 540 Ft 133 358 Ft 105 981 Ft 89 723 Ft
30 000 000 Ft 282 810 Ft 200 037 Ft 158 971 Ft 134 585 Ft
40 000 000 Ft 377 080 Ft 266 716 Ft 211 961 Ft 179 447 Ft
50 000 000 Ft 471 350 Ft 333 395 Ft 264 951 Ft 224 308 Ft
60 000 000 Ft 565 619 Ft 400 074 Ft 317 942 Ft 269 170 Ft
70 000 000 Ft 659 889 Ft 466 752 Ft 370 932 Ft 314 032 Ft
Forrás: Portfolio számítás      

A törlesztőrészlet kapcsán érdemes még megvizsgálni, hogy ez miként is viszonyul a bankok által kínált, piaci alapú lakáshitelek törlesztőjéhez. Számításaink szerint

EGY 20 ÉVES ZÖLD OTTHON HITEL TÖRLESZTŐRÉSZLETE A PIACI FIX KAMATOZÁSÚ HITELEK ÁTLAGÁHOZ KÉPEST 19%-KAL, A 3%-OS CSOK-HITELHEZ KÉPEST CSAKNEM 5%-KAL LEHET ALACSONYABB. 10 MILLIÓ FORINTOS HITELÖSSZEGRE VETÍTVE EZ 3 MILLIÓS, ILLETVE közel 600 EZRES MEGTAKARÍTÁST JELENTHET 20 ÉV ALATT.

A 0%-os kamatozású, szabad felhasználású babaváró hitel 46 000 forint körüli havi törlesztőjéhez képest, mint látható, magasabb lesz a zöld otthon hitel havi terhe.

A fenti számításokon még finomíthat, ha a pontos részletek is napvilágot látnak – ezek kidolgozása az MNB Magyar Bankszövetséggel folytatott tárgyalásainak tárgya.

Címlapkép: Getty Images

Neked Ajánljuk