Kiderült, mikor építhetnek csipet az emberi agyba – Origo

Elon Musk szerint erre a célra létrehozott cége, a Neuralink még ebben az évben képessé válik arra, hogy csipet ültessen emberi agyakba.

Majmokon végzett kísérletek már sikerrel zárultak, így a dél-afrikai származású milliárdos szerint a következő lépés az emberi agy lehet. Bár a projekt némi késésben van, mert Musk még 2019-ben azt jósolta, hogy már 2020-ban sor kerülhet erre – teszi hozzá az International Business Times cikke.

Minderre egy Twitter-üzenetváltás hívta fel a figyelmet, amelyben Musk egy autóbaleset következtében mozgásképtelenné vált követője felajánlotta, hogy szívesen vállalna tesztalany-szerepet egy ilyen kísérletben. Az üzletember azt válaszolta neki, hogy a Neuralink szoros együttműködést folytat ezzel kapcsolatban az Amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerbiztonsági Felügyelettel (FDA), és ha minden jól megy, akkor még az idén megkezdődhetnek az első, embereken végzett kísérletek.

Még az idén megkezdődhetnek a kísérletek csipek beültetésére az emberi agybaForrás: Science Photo Library/MEHAU KULYK/SCIENCE PHOTO LIBRARY/Mehau Kulyk/Science Photo Librar

A Neuralink által fejlesztett agy-számítógép interfész lényege, hogy kapcsolatot létesít az emberi agy és a számítógép között. A megoldás lehetővé teszi például mozgássérültek számára, hogy – a manualitás teljes nélkülözése mellett – idegsejtjeikkel gyorsan és könnyen irányíthassák számítógépüket, valamint mobileszközeiket.

A cég tavaly kifejlesztett egy operáló robotot is, amely képes arra, hogy rendkívüli pontossággal ültessen be olyan csipet az agyba, amely 1000 neuron, azaz idegsejt megfigyelésére alkalmas. Ezt a technológiát egereken már sikeresen alkalmazták.

A Tesla alapítója hisz abban, hogy ezzel a módszerrel számos mozgáskorlátozott ember helyzetén lehet majd könnyíteni. A Neuralink végső célja pedig Musk szerint az emberi és a mesterséges intelligencia közötti kapcsolat megteremtése lehet.

Neked Ajánljuk