Kapaszkodnak az amerikai részvényárfolyamok – Portfolio

Hétfőn széles körű tőkepiaci zuhanást láthattunk, eleinte az ázsiai tőzsdéken, de később Európaszerte és az Egyesült Államokban is megremegtek a vezető indexek. Több fajsúlyos körülmény együttállása kellett a pánikszerű hangulat kialakulásához, a legjelentősebb okot a legnagyobb kínai ingatlanfejlesztő vállalat, az Evergrande potenciális becsődölése szolgálta, az esetleges tovagyűrűző hatásoktól félhettek jogosan a befektetők. Emellett ugyancsak olaj volt a tűzre, hogy az Egyesült Államokban a pénzügyminiszter megsürgette a kongresszust, hogy függessze fel vagy emelje meg az államadósság-plafont, ellenkező esetben szerinte katasztrófával nézhet szembe az ország. Mindezek hatására elindult az eladási hullám, a vonatkozó indexek tanúsága alapján komoly volt a félelem, ami a kriptovalutákat sem kímélte, jelentős esést szenvedett el a bitcoin is. Egyedül a klasszikus menekülőeszközök állták a sarat, azaz az arany és az ezüst – ennek apropóján most megnézzük, hogy egy esetleges újabb széles körű, akár még tovább tartó korrekció esetén jó fedezéket nyújthat-e a két klasszikus fedezék.

Neked Ajánljuk