Ismerd meg a 12 éves srácot, aki 120 millió forintot keresett az NFT-őrületen – Portfolio

Jövedelmező hobbi

Az NFT-kről először az év elején szereztem tudomást” – mondta el a CNBC Make It-nek a Londonban élő Ahmed, majd hozzátette: “Azért nyűgöztek le, mert a blokklánc technológia segítségével pillanatok alatt át lehet ruházni egy NFT tulajdonjogát“. A puszta szemlélődésnél azonban tovább is lépett Ahmed, ugyanis miután felkeltette a figyelmét a technológia, úgy döntött, hogy létrehoz egy saját NFT-gyűjteményt.

Az NFT lényege, hogy a vásárlók és a gyűjtők a különböző eszközökhöz, például, képekhez, animációkhoz, videókhoz kapcsolt, blokklánc alapú tokenek segítségével tudják bizonyítani az adott eszköz eredetiségét, például egy műalkotás esetében. A bitcoinnal szemben azonban van egy igen lényeges különbség: míg egy bitcoin token mindig ugyanannyit ér, mint a másik bitcoin token, addig az NFT teljesen egyedi, a hozzá tartozó információkat pedig a blokkláncban tárolják, így azok örökre megmaradnak, utólag megváltoztatni nem lehet őket. Tehát lényegében arról van szó, hogy a tokenek egy digitális eszköz tulajdonjogát testesítik meg, a blokkláncban pedig eltárolják a tranzakcióhoz tartozó adatokat: a létrehozás dátumát, azt, hogy mikor adták el, és azt, hogy kinek.

Első NFT-kollekciója, amely a nyár elején készült el, 40 színes, pixeles avatárból áll, amelyeket Minecraft Yee Haa-nak nevezett el az alkotó – elmondása szerint a grafikát és a kódolást is ő maga készítette. A kollekciót nem adták el azonnal, de ez nem szegte a fiatal srác kedvét -Ahmed a projektet inkább tapasztalatszerzési lehetőségnek fogta fel, nem “pénzeszsákként” tekintett a projektre, és a viszonylagos sikertelenség után folytatni akarta az alkotást.  

Ekkor jött a második projekt, júniusban elkezdte ugyanis programozni a Weird Whales-t, a második NFT-kollekcióját, amely 3350 darab bálnát tartalmaz – ahogy a név is árulkodik róla, mindegyiknek jellegzetes, furcsa külső tulajdonságai vannak.

Ahmed elmondása szerint a projekt 300 dollárba került, ami főként a blokklánc-hitelesítéshez szükséges gázdíjakat jelentette.

Berobbant a második projekt

Időközben Ahmed online oktatóprogramokból és a Discord közösségekben megismert mentoroktól tanulta meg, hogyan kell leprogramozni és összeállítani a gyűjteményt. Egy másik NFT-projekt, a Boring Bananas mögött álló egyik fejlesztő küldött például Ahmednek egy szkriptet, amelyet sablonként használhatott a Weird Whales kódolásához, mondja az apja, Imran.

A bátyám és az apám nagyon izgatottak voltak, és lenyűgözte őket, amikor elkészült a mű

– mondja Ahmed. A szükséges adminisztratív munkák után a Twitteren jelentette meg alkotását a 12 éves fiú.

A júliusi indulást követően

a teljes kollekció mindössze kilenc óra alatt elfogyott, ezzel Ahmed egy nap alatt több, mint 80 ethert keresett.

Mivel a nyereségét ezt követően is etherben tartotta, ez az összeg a mai árfolyamon nézve több, mint 255 000 dollárt ér. Ezután további 30 ethert, azaz több mint 95 000 dollárt keresett a viszonteladási piacon, ugyanis Ahmed minden egyes másodlagos eladás után 2,5 százalékos jogdíjat kap. Mindent egybevéve a 12 éves fiú eddig több, mint 350 000 dollárt keresett a gyűjteménnyel, augusztus végére pedig a teljes bevétele várhatóan meghaladhatja a 400 000 dollárt (118,8 millió forint).

Ahmednek jelenleg egyébként még nincs hagyományos bankszámlája, csak kriptopénz tárcája.

Azt tervezem, hogy megtartom az összes etheremet, és nem váltom át hagyományos pénzre” – mondja Ahmed. A fiú saját megfogalmazása szerint úgy véli, hogy az ő példája is elősegítheti azt, hogy a jövőben ne legyen mindenkinek bankszámlája – ehelyett elég, ha az ember rendelkezik egy kriptopénz tárcával. Ugyanakkor lehet, hogy hamarosan létre kell majd hoznia egy bankszámlát adózási célokból, tette hozzá.

Tombol az NFT-őrület

Több jó sztori is akadt egyébként mostanában az NFT-őrülettel kapcsolatban, a hét elején például arról számoltunk be, hogy valaki 400 ethereumot fizetett ki egy digitális kőszikla tulajdonjogáért, ami

közel 400 millió forintnyi összegnek felel meg.

És mielőtt azt hinnénk, hogy a “kisemberek játszótere” lenne csak az NFT-sztori, érdekességként megemlíthető a Visa esete, a pénzügyi óriáscég ugyanis 150 ezer dollárért, vagyis közel 45 millió forintért vásárolta meg a Cryptopunk nevű digitális képet.

Ez természetesen leginkább marketingfogásként értelmezhető, és nem igazán befektetésnek.

Ennél is nagyobb kaliberű hír volt még június végén, hogy 5 434 500 dollárért, azaz körülbelül

1,6 milliárd forintért adták el a világháló eredeti forráskódját

a Sotheby’s internetes aukcióján. A brit Tim Berners-Lee által írt forráskód mellett az NFT egy animációt, a brit informatikus egy levelét és az eredeti fájlokhoz kötődő teljes kód digitális plakátját foglalja magába. A fájlok 9555 sornyi kódot, köztük a Berners-Lee által kifejlesztett nyelvekre és protokollokra vonatkozó információkat tartalmaznak. A This Changed Everything elnevezésű online aukción eredetileg mindössze 1000 dollár volt a tétel kikiáltási ára.    

Címlapkép: Gertty Images

Neked Ajánljuk