Hová utazhatunk Európában, és milyen igazolással? – Index.hu

Uniós védettségi igazolással, ennek hiányában a fertőzésből való felgyógyulás igazolásával, illetve negatív teszttel a magyar állampolgárok gyakorlatilag bárhová utazhatnak a kontinensen. A kivétel az EU-ból kilépett Nagy-Britannia, ahol a védettségi igazolás dacára negatív tesztet is fel kell mutatni indulás előtt.

Íme, az utazási feltételek térségek és legnépszerűbb úticélok szerint.

Szomszédos országok

Horvátországba az érvényes digitális védettségi igazolás felmutatásával korlátozásmentes és szabad a beutazás. Ezzel igazolható a teljes beoltottság vagy a betegségen való átesettség az utazást megelőző 270 napon belül. A digitális uniós Covid-igazolással nem rendelkezők Magyarországról, az unió területéről vagy unión kívüli országból a mintavételtől számított 72 óránál nem régebbi, negatív PCR-teszttel vagy a mintavételtől számított 48 óránál nem régebbi, az EU által elfogadott antigén-alapú gyorsteszt felmutatásával léphetnek Horvátország területére.

Szlovéniába 2021. július 15-től kezdődően kizárólag a beoltott, vagy negatív teszteredménnyel rendelkező, illetve a fertőzésen igazoltan átesett személyek léphetnek be. A szlovén hatóságok a határátkelőhelyeknél szúrópróbaszerűen ellenőrzik a védettségi igazolások meglétét. A tranzitutasok szeptember 12-e éjfélig mentesülnek a fenti belépési feltételek kötelezettsége alól.

Az Ausztriába történő belépéshez is védettségi igazolvány szükséges, amely igazolja, hogy tulajdonosa az előző hat hónapban átesett a fertőzésen vagy megkapta a Pfizer, Astra Zeneca, Johnson & Johnson, Moderna, Sinopharm, Sinovac vakcinák bármelyikét. Ennek hiányában legfeljebb 48 órás, német vagy angol nyelven kitöltött antigén teszthez kötött a beutazás.

Június elejétől a magyar állampolgárok korlátozás, azaz teszt- és karanténkötelezettség nélkül léphetnek be Szlovákiába, amennyiben rendelkeznek az oltottságot igazoló, magyar illetékes hatóság által kiállított érvényes védettségi igazolvánnyal és az oltóanyag típusát és valamennyi oltás dátumát rögzítő oltási igazolással, amelynek szlovák, cseh, vagy angol nyelvűnek kell lennie.

Augusztus elejétől az Ukrajnába utazóknak – amennyiben nem oltatták be magukat a WHO által engedélyezett oltóanyaggal való vakcinációt igazoló dokumentummal – le kell tölteniük a Vdoma alkalmazást, és vállalniuk kell, hogy a határlépést követően 72 órán belül elvégzi a PCR gyorstesztet. Negatív eredmény esetén 72 órán belül 14 napos karanténba kell vonulniuk.

Magyar állampolgár Magyarország területéről korlátozás nélkül beléphet Romániába, az ottani hatóságok azonban magyar védettségi igazolványt nem fogadják el. Az EU Covid-igazolványát elfogadják az oltottság, a 72 óránál nem régebbi negatív PCR-teszt, illetve a megelőző 14-180 napban diagnosztizált koronavírus-fertőzésből való felgyógyulás igazolására. Magyarországot a biztonságos zöld zónába sorolták, ezért a Covid-teszt nem kötelező.

Magyarország állampolgárai korlátozás nélkül, bárhonnan beléphetnek Szerbiába, amennyiben rendelkeznek az oltás tényét igazoló védettségi igazolvánnyal, oltóanyagtól függetlenül. A fertőzésen átesett magyar állampolgárok kizárólag Magyarország felől léphetnek be Szerbia területére.

A Földközi-tenger térsége

Júniustól Ciprus a beutazás szempontjából Magyarországot a biztonságos, zöld kategóriába sorolta, ezért Magyarország állampolgárai korlátozás nélkül léphetnek be a szigetországba. Augusztus közepétől szükséges az uniós digitális Covid-igazolvány letöltése is. Ciprus egyébként minden, Magyarországon használatos vakcinát elfogad. Kötelező azonban az utazás megkezdése előtti 48 órán belül a CyprusFlightPass oldalon történő regisztráció. A turistáknak a regisztráció után kapott visszaigazolást kinyomtatva vagy mobiltelefonra feltöltve maguknál kell tartaniuk ciprusi tartózkodásuk alatt, ez jogosítja fel őket azokon a helyszíneken való tartózkodásra.

Májustól a magyar állampolgárok korlátozás nélkül léphetnek be Törökországba a két ország közötti megállapodás értelmében, amennyiben rendelkeznek a koronavírus elleni védettséget igazoló, a magyar illetékes hatóság által kiállított, érvényes megfelelő igazolással, a vakcina típusától függetlenül. A légi társaságok tájékoztatása szerint, amennyiben az utas védettségi igazolványán szereplő személyazonosító igazolvány vagy magánútlevél egyike az utas birtokában van, nincs fennakadás a beutazásban.

A magyar állampolgárok oltási igazolvánnyal, bizonyos feltételek mellett a védettség igazolásával, 72 óránál nem régebbi PCR, vagy 48 óránál nem régebbi rapid antigén teszt eredményről szóló igazolással karanténkötelezettség nélkül léphetnek be Görögországba. Az ott elfogadott oltóanyag a: Pfizer, Moderna, Astra Zeneca, Novavax, Johnson & Johnson, Sinovac Biotech, Szputnyik V, Cansino Biologics és Sinopharm. Az utazás megkezdése előtt a Görögországba belépőnek kötelező a Passenger Locator Form kitöltése. A kitöltés után kapott QR kódot az utas a mobilján vagy kinyomtatott formában mutathatja be. A légitársaságok már felszállás előtt ellenőrzik a QR kód meglétét.

A Magyarországról érkező utasok Olaszországba uniós digitális Covid-igazolvány vagy azzal egyenértékű igazolás birtokában karanténkötelezettség nélkül léphetnek be, ha az az oltás az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) vagy az olasz hatóság által elismert oltóanyaggal (Pfizer, Moderna, AstraZeneca, Johnson & Johnson) történt, és a teljes oltási ciklus lezárultát követően 14 nap már eltelt; illetve ha gyógyultsági igazolvány birtokosa gyógyult és a fertőzést igazoló első teszttől 180 nap még nem telt el; illetve ha 48 óránál nem régebbi negatív antigén vagy PCR teszt birtokában. Májustól minden beutazó nagykorú személy köteles egy elektronikus adatlapot (PLF) kitölteni a beutazás előtt.

A 12 évnél idősebb személyek a Málta által előírt kritériumoknak megfelelő EU Covid-igazolvánnyal további korlátozás nélkül, vagyis a karantén elrendelése nélkül beléphetnek az országba. A beutazás előtt kötelező a Passenger Locator Form kitöltése.

Franciaország a védettséget igazoló európai digitális Covid-igazolást vagy annak papíralapú változatát abban az esetben fogadja el, ha bizonyítja, hogy a beutazásra legalább hét nappal a Pfizer, Moderna, Astra-Zeneca második injekciója után, illetve a Johnson & Johnson esetében négy héttel később kerül sor. A magyar védettségi igazolványt nem fogadják el. Az oltási feltételeket nem teljesítő uniós beutazóknak továbbra is 72 óránál nem régebbi negatív PCR vagy antigén teszt eredményét kell bemutatniuk francia vagy angol nyelven. Regisztráció nem szükséges, de a belépőknek becsületbeli nyilatkozattal kell jelezniük, hogy nincsnek koronavírus tüneteik, illetve a belépést megelőző két hétben nem érintkeztek koronavírusos beteggel.

Spanyolország Magyarországot szeptember 12. utolsó percéig nem tartja beutazás szempontjából kockázatos országnak. Az innen érkező utasnak csak egy SPTH formanyomtatványt kell kitöltenie, illetve rendelkeznie kell az uniós védettségi igazolvánnyal, amely igazolja, hogy birtokosa megkapta az unióban engedélyezett vakcinák bármelyikét; 180 napon belül átesett a fertőzésen vagy negatív a tesztje. A Kanári-szigetekre, illetve a Baleár-szigetekre külön, helyi szabályozás érvényes.

Portugáliába az EU digitális Covid-igazolványa birtokában lehet beutazni, amely igazolja: az EMA által engedélyezett (Pfizer, Moderna, AstraZeneca, Janssen) oltást, a negatív tesztet vagy a gyógyultságot. Az Azori-szigetekre utazóknak egy kérdőívet kell kitölteniük, a Madeirára utazóknak pedig regisztrálniuk kell magukat.

Egyéb, népszerű úticélok

A Magyarországról Németországba beutazó személyek számára május végén megszűnt az előzetes regisztrációs és karanténkötelezettség. A Magyarországról beutazó, 12. életévüket betöltött személyeknek ugyanakkor már indulás előtt rendelkezniük kell negatív teszttel, uniós védettségi igazolással vagy egy igazolással arról, hogy átestek a koronavírus-fertőzésen.

Az Egyesült Királyság csak negatív teszttel látogatható még akkor is, ha a beutazó megkapta az Európai Gyógyszerügynökség által engedélyezett vakcinák szükséges dózisait (a Sinopharm és Szputnik V oltását nem ismerik el). Az egyes országokat piros, sárga és zöld kategóriába sorolják, és az egyes színkategóriákhoz különböző szintű beutazási korlátozásokat kapcsolnak a legenyhébb tesztelési kötelezettségtől a házi karanténon keresztül a karanténhotelig. Magyarország jelenleg a sárga kategóriába tartozik. A sárga országokból beutazókat is két csoportra osztják aszerint, hogy be vannak-e oltva. Az elvégzendő tesztek száma attól függ, hogy az utazó teljes védettséggel rendelkezik-e vagy sem. Az érkezés előtt 72 órán belül elvégzett PCR- vagy antigén-teszt továbbra is mindenki számára kötelező, védettségtől függetlenül.

Jelenleg Magyarországról korlátozás nélkül be lehet utazni Belgiumba, azonban mindenkinek ki kell töltenie a beutazás előtti 48 órában a Passenger Locator Form űrlapot. Mivel Magyarország alacsony, zöld kockázati besorolásba tartozik, sem tesztelési, sem karanténkötelezettség nem terheli a beutazót. A beutazásnak nem feltétele a beoltottság.

Magyar állampolgár Magyarország területéről az uniós Covid védettségi igazolás felmutatásával korlátozás nélkül beutazhat Svédországba. Magyar állampolgár Dánia, Finnország, Izland és Norvégia felől tesztelési kötelezettség, illetve védettségi igazolás nélkül is korlátozás nélkül beutazhat a skandináv országba.

Augusztus 23-tól Csehország az EU-s szabályozást alkalmazza, és kizárólag a digitálisan letöltött, vagy kinyomtatott EU-s Covid-igazolványt fogadja el, bár minden, Magyarországon alkalmazott oltást elismer.

Lengyelországba is csak az EU Covid-igazolványával lehet beutazni, ami igazolja lengyel vagy angol nyelven a negatív tesztet vagy az unióban engedélyezett oltóanyagok (Pfizer, Moderna, AstraZeneca, Johnson & Johnson) bármelyikével történő teljes átoltottságot, illetve hat hónapnál nem korábbi koronavírus-fertőzésből való felgyógyulást.

A felsoroltak közül kimaradt országok beutazási feltételei, és egyéb, naprakész információk a külügyminisztérium Konzuli Szolgálatának a honlapján olvashatók.

(Borítókép: Turisták a Károly hídon, Prágában 2019. július 22-én. Fotó: Bartek Sadowski / Bloomberg / Getty Images)

Neked Ajánljuk