Három tőzsdei cégre bomlik a GE – Portfolio

A vállalatot a légi közlekedésre, az egészségügyre és az energiára összpontosító különálló egységekre osztják fel.
A GE az egészségügyi egység spinoffját 2023 elejéig, az energetikai egységét pedig 2024 elejéig tervezi végrehajtani – közölte a vállalat sajtóközleményében.
Három iparágvezető, globális részvénytársaság létrehozásával mindegyik nagyobb fókuszt, testreszabott tőkeallokációt és stratégiai rugalmasságot kaphat a hosszú távú növekedés és értékteremtés eléréséért az ügyfelek, a befektetők és a munkavállalók számára
– közölte Lawrence Culp vezérigazgató.
A General Electric-et Thomas Edison alapította az 1800-as évek végén, és az elmúlt évszázadban az amerikai gazdaság változásával több átalakuláson ment keresztül, miközben vezető szerepet töltött be az többek között a sugárhajtóművek és energiaturbinák területén.
A konglomerátum az 1980-as években a néhai Jack Welch vezetésével gyorsan terjeszkedett, és először a pénzügyi szolgáltatásokba, majd az NBC felvásárlásával a műsorszolgáltatásba is beszállt, miközben jelentős eredménynövekedést és hozamot ért el a befektetők számára.
A GE még a 2000-es évek elején is a legnagyobb piaci értékű vállalat volt, de aztán jött a pénzügyi válság, és a cég a bajba jutott pénzügyi részlegének súlya miatt soha nem tudott visszatérni a csúcsra Welch utódja, Jeff Immelt alatt. A cég részvénye 2018-ban kikerült a Dow Jones amerikai részvényindexből, miután 1896 óta a blue chip index egyik eredeti tagja volt.
A közelmúltban tapasztalt kiemelkedő teljesítmény ellenére a GE részvényei az elmúlt két évtizedben jelentősen alulteljesítették a piacot. A részvény 2009 óta évente 2 százalékot esett, míg az S&P 500 éves hozama 9 százaék volt a FactSet szerint.
A vállalatot az elmúlt években magas adósságállomány sújtotta, ami szkepticizmust váltott ki a Wall Streeten. Az új cégek tőkeszerkezetét egy későbbi időpontban jelentik be – közölte a GE. A vállalat közölte, hogy a légiközlekedési finanszírozási egységének közelmúltbeli eladásából származó bevételt az adósságok törlesztésére fogja fordítani.
Címlapkép: Robert Nickelsberg/Getty Images