Három Aston Martin DB5-öt árulnak őrült összegért – Vezess

Aston Martin DB5-öt venni ma már csak horribilis áron lehet. Akár az egymillió fontos árat is elérheti egy-egy tökéletes állapotú példány, nem beszélve a korábbi DB4-ről, amit például a NAV is árverésre bocsátott. Most pedig egyszerre három darab Aston Martin DB5-öt árul egy brit gyűjtő csak csomagban, meghatározott áron 4 millió fontért, vagyis jelenleg kicsit több mint 1,6 milliárd forintért.

A klasszikus Aston Martinok értékesítésével foglalkozó Nicholas Meet fogadták fel, hogy a különleges gyűjteménynek új gazdát találjon. A három DB5 pedig hihetetlenül vonzó ajánlatnak számít, ugyanis a klasszikus kupé mellett egy Vantage kabrió és egy shooting brake is szerepel a sorban, utóbbi az egyik legritkább változat.

1,6 milliárdba kerül ez a csokor Aston Martin, és így is olcsó 3

1,6 milliárdba kerül ez a csokor Aston Martin, és így is olcsó 4

A 60-as években készült brit sportkocsiból a Harold Radford & Sons karosszériaépítő műhely faragott kombit. Összesen 11 darab készült és csak egy, amelyik Vantage-ből, ez az. Vagyis az ára lényegében meghatározhatatlan, de annyi biztos, hogy rengeteget ér. Korábban a kombikért nem volt ritka, hogy 2 millió fontot is megadtak, így ebben a csomagban nem kétséges, hogy ez a  legértékesebb darab.

1,6 milliárdba kerül ez a csokor Aston Martin, és így is olcsó 5

Kupéból és kabrióból lehet találni a piacon, de az értékük kimondottan magas. Mindkettő exkluzív Vantage modell, kupéból 60, kabrióból viszont csak 5 darab készült, így ezek egyenkénti értéke is elérheti az egymillió fontot. A Vantage modellek 4,0 literes soros hathengeres motorját 40 lóerővel erősebbre hangolták, 282 helyett 322 lóerőt teljesítenek és 6,5 másodperc alatt érik el a 60 mérföld/órás tempót.

1,6 milliárdba kerül ez a csokor Aston Martin, és így is olcsó 6

Hamarosan ki is állítják a három autót a London Concours-on. Most először lesz látható a különleges gyűjtemény és a tehetős vevő meg is nézheti élőben az autókat. A csomag ára kötött, vélhetően az ügyfélkör is alig egy maroknyi célzott vevő lehet. Nekik a 4 millió fontos ár egy igencsak jó ajánlat tekintve a kombi eszméletlenül magas értékét.

Neked Ajánljuk