Étvágytalan és 306 lóerős, csak az árát ne kérdezzék – Toyota RAV4 PHEV teszt – Origo

Nem sieti el a konnektorosítást a Toyota, a RAV4 zöld rendszámos, kábellel tölthető verziója sokkal később érkezett, mint más, hibrid technológiában nem annyira elismert márkák PHEV szabadidő-autói. Papíron mindent tud, amire egy környezettudatos családnak szüksége lehet, de elgondolkodtató, hogy az árából két benzines RAV4 is kijön.

A Toyotának nagyon bejött a hibridezés, az elmúlt 24 év alatt (az első Prius 1997-ben jelent meg) több mint 17 millió ilyen autót adtak el a világon, ma már Európában minden második eladott új autójukban benzines-elektromos hajtás dolgozik. Nem csoda, hogy népszerűek ezek az „öntöltő” hibridek, mert bebizonyították, hogy megbízhatók, nevetséges a fogyasztásuk, kényelmesen vezethetők (az automata váltó alap) és olcsón karbantarthatók (alig fogy a fék, nincs váltó és kuplung), nem véletlenül taxizik a fél világ ilyenekkel.

Tisztán elektromos modellt viszont egyelőre nem kínál Európában a Toyota (ez idén meg fog változni) és a plug-in palettája is viszonylag rövid, van a Prius PHEV és cikkünk főhőse. Persze a világ legnépszerűbb SUV-jának számító, ötödik generációs RAV4 sem igazán friss modell (2018-ban mutatták be), csak a konnektoros verziója, amely idén a kínálat csúcsára érkezett árát és teljesítményét illetően is. Két éve már teszteltük a hagyományos hibridet, és igazán meggyőző volt, ezért vártam a konnektoros verziót.

Hogy néz ki?

A külső azóta nem változott: éles, sarkos a forma és kétségkívül hatásos az összkép, a PHEV változatot csak néhány apróság (sötétebb fényszórók és hűtőmaszk, fekete betétek a lökhárítókban, nagyobb felni) különbözteti meg a többi RAV4-től. A Toyotával utolsó csavarig azonos Suzuki Across barátságosabb, kevésbé agresszív orr-részt kapott, igaz, az A-oszloptól kezdődően már ugyanúgy néz ki.

A RAV4 karosszériája 4,6 méter hosszú és 186 centi széles, ezzel a középkategóriás szabadidő-autó kategória átlagát hozza. Én ezt a méretet nagyon szeretem, mert pont használható még városban, de simán belefér akár öt utas is. A csomagtér 520 literes, ami csak kis visszalépés a normál hibrid 580 literéhez képest. Kicsit magasabban van a pereme, de ezt leszámítva jól pakolható, bővítve sík a padlója, és az alatt kétféle töltőkábelnek is jutott hely. Csak az elektromos mozgatású fedél lehetne gyorsabb.

Milyen belül?

Elöl jól el tudtam elöl helyezkedni, a foteleknek van oldaltartása és magam mögött is simán elférek, láb- és fejtérből nincs hiány. Újdonság a Toyotánál, hogy elöl három fokozatban állítható az ülésfűtés és van üléshűtés is, ebben tehát közelíti a Lexosokat a RAV4, igaz, az anyaghasználatban, dizájnban és a kidolgozásban bőven van még lemaradása.

Már a két éve vezetett RAV4-ben is kibuktam a kijelzők igénytelenségétől, de ez most 2021-ben még erősebben bántotta a szememet. A központi érintőképernyő majdhogynem vállalhatatlan, a 2012-es Priusomban szinte ugyanilyen volt, ugyanezzel az ósdi grafikával és betűkkel operáló menürendszerrel. Ha valahol, akkor ezen a téren lehetett volna komolyan fejlődni, ehelyett csak annyi történt, hogy csúnya fizikai gombok jelentek meg a képernyő két oldalán. A segédvonalas tolatókamera képe meg olyan, mintha egy szovjet ipari kameráét látnánk a 80-as évekből.

Azért sem értem az efféle spórolást, mert a Selection felszereltségtől jár a digitális belső visszapillantó, amelybe egy jó felbontású LCD került. Ez a „tükör” egyébként elsőre furcsa volt, főleg amiatt, hogy máshova kell a szemnek fókuszálni, de végül megkedveltem a teszthét végére, mert sokszor tényleg többet mutat a mögöttünk lévő forgalomból, mint amennyit a normál tükörben látnánk. Csak részben digitális a műszerfal (a sebességmérő és a fedélzeti számítógép LCD-n jelenik meg), de elég keszekusza a grafikája, és személyre szabni sem lehet.

A valaha volt legerősebb Toyota hibrid

A 185 lóerős, 2,5-ös Atkinson-ciklusú szívó négyhengeres benzinest egy 182 lóerős első villanymotor segíti és tehermentesíti, és van még egy az 54 lóerős hátsó villanymotor is (kardán nélkül valósul meg az összkerékhajtás). Feltöltött akkumulátorral az összteljesítmény 306 lóerőre adódik, lemerülttel viszont csak kicsit erősebb egy sima hibridnél, és hasonlóan is viselkedik. Pozitívum, hogy a rendszer hihetetlenül simán kapcsolgat elektromos és benzines mód között, ha okosan használja az ember, akkor alig fogynak a fékek, mert erősen is vissza tud táplálni fékenergiát. Én különösebb odafigyelés nélkül is képes voltam ezzel a két tonnás, összkerekes-benzines-automata SUV-val 5,5 litert fogyasztani 100 kilométeren, de ez rendszeres töltéssel akár nulla liter is lehet.

75 kilométer tisztán elektromos hatótávot (WLTP) ígér a Toyota, ami nem optimista túlzás, ugyanis teletöltve 77 kilométert írt ki a számítógép, és én rendre tudtam ténylegesen 70 kilométert autózni benzinfogyasztás és töltés nélkül. Persze autópályán, 90-100 km/h felett radikálisan csökken a hatótáv, de ez minden elektromos autóra igaz, főleg a rossz légellenállású SUV-okra. A másik kellemes meglepetés a töltés volt, otthoni normál konnektorról 8 órán belül, a 6,6 kW-os gyorstöltővel (megfelelő kútoszlopnál) 2,5 óra alatt tudtam 0-ról megtankolni.

A cikk nem ért véget, kérjük lapozzon!