Elszabadultak az indulatok: gumibarikádok lángolnak a bezárására ítélt Nissan-gyár környékén – Portfolio

A tüntetés résztvevői elbarikádozták a barcelonai Nissan-gyár környékét, majd az egymásra hordott abroncsokat felgyújtották, miközben azt kiabálták, hogy „háború” – írja beszámolójában a Reuters.

Az indulatok azt követően szabadultak el, hogy a japán autógyártó bejelentette, bezárja barcelonai gyárát annak a globális átalakítási tervnek a részeként, amelytől jelentős költségcsökkenést remél a vállalat.

Ez súlyos döntés, ugyanis a barcelonai gyár 2 400 dolgozót foglalkoztat, a teljes munkaerő pedig  körülbelül 3 000 fő a kapcsolódó létesítményekben dolgozókkal együtt. A spanyolországi gyár egyébként a Nissan egyik legfontosabb európai gyára a nagy-britanniai üzem mellett.

Nem véletlen, hogy a spanyol kormány szorgalmazta, hogy a gyártó az üzem bezárása helyett nézzen más lehetőségek után, mivel a kormány szerint a gyárba való befektetés olcsóbb alternatíva lenne, mint annak bezárása.

A KORMÁNY KÖZLEMÉNYE SZERINT A GYÁRBEZÁRÁS 1 MILLIÁRD EURÓS KÖLTSÉGET JELENTENE A NISSANNAK.

Címlapkép forrása: David Zorrakino/Europa Press via Getty Images

Neked Ajánljuk