Első számú közellenség lett Elon Musk a bitcoin konferencián – Híradó

„B**zd meg Elon, b**zd meg!” – így fakadt ki a pénteken Miamiban kezdődő kétnapos bitcoin konferencia pódiumán az ismert pénzügyi televíziós Max Keiser. Az ügy előzménye, hogy a konferencia előestéjén Elon Musk, a Tesla vezére rejtélyes mémet tett közzé közösségi oldalán, amellyel ismét lejtőre küldte az árfolyamot.

A Tesla részvényesei már megszokhatták, hogy a cég első embere egy-egy internetes posztjával óriási árfolyammozgásokat idéz elő, akár pozitív, akár negatív irányba. Az amerikai értékpapír-felügyelet is több esetben vizsgálódott piacbefolyásolással vádolva a milliárdost.

Februártól azonban már nem csak a Tesla részvényesei, hanem a kriptopénzek befektetői is árgus szemekkel figyelik Musk közösségi oldalait. A Tesla vezére februárban mintegy másfél milliárd dollárért vásárolt bitcoint, és bejelentette, hogy a jövőben azzal is lehet Teslát vásárolni.

A bejelentés után felrobbant az árfolyam, egészen 43 ezer dollárig ugrott fel. Visszatekintve azonban még ez is jó beszállópont lehetett volna, hiszen az igazi szárnyalás ezután kezdődött. A történelmi csúcsát az árfolyam április közepén érte el, 65 ezer dolláron.

Május elején jelentek meg az első hírek, hogy környezetvédelmi aggályok miatt Musk kiábrándult a bitcoinból és ezért nem fogadják el a digitális fizetőeszközt a Teslák vásárlásánál.

Az ominózus Twitter-bejegyzésben Musk azt írta, hogy a Tesla „aggódik a fosszilis tüzelőanyagok gyorsan növekvő használata miatt, ami szükséges a bitcoin bányászathoz és a tranzakciókhoz”.

A bejelentést követő héten beszakadt a kriptodevizák piaca, a bitcoin értékének közel felét elveszítette. Elemzők szerint ebben Musk posztjának is szerepe volt, de megjegyzik, hogy az árfolyam rendkívül túlértékelt volt és sokan realizáltak nyereségüket. A kriptodevizák piacára amúgy is jellemző a nagy volatilitás.

A májusi beszakadás után azonban ismét megjelentek a vevők és a 30 ezer dolláros szintről újfent 40 ezer dollár közelébe került az árfolyam.

Egészen Musk legújabb közösségi médiában megosztott fotójáig, amelyet éppen a bitcoin konferencia előestéjére időzített – írta a Fox Business. 

A mém egy szakításról beszélő  szomorú párt ábrázol. Musk korábbi nyilatkozataiból mindenki értette, hogy az összevágott fotók a bitcoinnal való szakítására utalnak.

A válasz sem maradt el. A pénteken Miamiban kezdődő bitcoin konferencia egyik házigazdája, az RT pénzügyi szakértője, Max Keiser volt, aki saját neve alatt futó pénzügyi műsoráról is ismert. A megnyitón Keiser nem fogta vissza magát és többször is nyomdafestéket nem tűrő módon bírálta Elon Muskot.

„B**zd meg Elon, b**zd meg!”

– ismételte el többször is.

A konferencia helyszínén több óriásplakáttal is üzentek a szervezők Musknak. Az egyiken az olvasható, hogy „Elon, inkább maradj meg az űrnél”. Az utalás a milliárdos űripari vállalkozására, a SpaceX-re vonatkozott. Egy hónapja jelentették be, hogy  januárban indulnak az első űrturisták a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) SpaceX Dragon űrhajóján. Az amerikai, kanadai és izraeli üzletemberek fejenként 55 millió dollárt fizetettek az útért.

Neked Ajánljuk