Először egymilliárd felett: rekordnyereséget ért el a Tesla – Index.hu

A hétfői tőzsdezárás után közzétett gyorsjelentés szerint a Tesla 10 milliárd 389 millió dollár bevételre tett szert az idei első negyedévben. Ez 74 százalékkal több az egy évvel korábbinál, ami még az elemzőket is meglepte.A nyereség pedig 1 milliárd 52 millió dollárt tett ki az idei első negyedévben, ami 363 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit.

Mindezt az magyarázza, hogy a vállalat rekordszámú járművet gyártott és szállított ki az év elsőhárom hónapjában, az autók értékesítéséből származó bevétele 75 százalékkal 5 milliárd 132 millió dollárra nőtt. Éves összevetésben a termelés 76 százalékkal 180 338 darabra emelkedett, míg a kiszállított járművek száma 109 százalékkal 184 877-re ugrott. 

Az autógyártást globálisan sújtó chiphiányt a Tesla úgy oldotta meg, hogy rendkívül gyorsan átállt új mikrovezérlőkre. A cég arra számít, hogy idén több mint 50 százalékkal növeli a gyártás volumenét úgy, hogy texasi és berlini gyárában még az idén elindul a termelés és a kiszállítás.

A szélesebb autóiparra jellemző csökkenéssel ellentétben a Teslát nem rengette meg a koronavírus-járvány és a világgazdaság recessziója, stabil értékesítés mellett nyereséges negyedéveket zárt, aminek köszönhetően tavaly több mint nyolcszorosára emelkedett az árfolyama. Piaci tőkeértéke meghaladja a 700 milliárd dollárt, amivel messze a világ legértékesebb autógyártó vállalata. A sorban következő japán Toyota, amely a Teslánál összehasonlíthatatlanul több járművet gyárt és értékesít, alig több mint harmadát, 250 milliárd dollárt ér a világpiacon.

A Tesla adó- és kamatfizetés, illetve értékcsökkenési leírás előtti eredménye 1,84 milliárd dollárra rúgott január–márciusban, ami 94 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi 951 millió dollárt. 

A részvényesekre jutó nettó nyereség 438 millió dollár volt, míg egy évvel korábban csak 16 millió dollárra rúgott a profit, nem mintha az kevés lenne, de mégiscsak a mostani töredéke.
A New York-i tőzsdére közel 11 éve bevezetett Tesla a hetedik egymást követő negyedévről mutatott ki nyereséget.Ebben az is szerepet játszott, hogy a zéró kibocsátású autói után járó környezetvédelmi kreditek értékesítéséből 518 millió dollár bevételhez jutott az első negyedévben. Emellett a Tesla 10 százalékkal csökkentette a februárban másfél milliárd dollárért vásárolt bitcoinállományát, az ebből származó 272 millió dolláros bevétel jelentős része, 101 millió dollár tiszta haszon volt.

Csökkentette viszont a nyereséget egy 299 millió dolláros tétel, amely az alapító-vezérigazgató Elon Musknak járó javadalmazás része. Elon Musk, aki nem fizetést kap, hanem a vállalat eredményeitől függő javadalmazásban részesül, együttesen 11 milliárd dollár értékű juttatásra vált jogosulttá. Musk egyebek között 8,4 millió részvényt vásárolhat 70 dolláros áron, ami több mint 90 százalékkal kevesebb a jelenlegi tőzsdei árfolyamnál.

Neked Ajánljuk