Elmondta a Netflix, hogy fogja kivégezni a jelszavas trükközéseket jövőre – Portfolio

A harmadik negyedév főbb számai:

  • A befektetők által mostanában leginkább figyelt szám az erősödő piaci verseny közepette, az előfizetők globális nettó száma 2,41 millió fős növekedést mutatott a július-szeptemberi időszakban, ami nagy meglepetést okozott, ugyanis a vezetőség 1 milliós, az elemzők pedig mindössze 1,09 millió növekedésre számítottak.
  • Az előfizetőszám emelkedése főként Ázsiának volt köszönhető, a régió 1,43 millió új előfizetőt adott. A leggyengébb növekedést az amerikai-kanadai régió mutatta, mindössze 100 ezerrel nőtt az előfizetői szám nettó szinten.
  • A negyedéves bevétel 7,97 milliárd dollárt ért el, ami 5,9 százalékos növekedés az egy évvel ezelőtti szintről és kismértékben felülteljesíti a várakozásokat, a Refinitiv konszenzusa szerint 7,83 milliárd dolláros bevételt vártak a negyedévre a piacok.
  • A működési költségek közül a marketingköltségek csökkentek, a többi költség viszont a bevételnél nagyobb mértékben emelkedett. A legnagyobb növekedés a technológia és fejlesztés soron látszik év/év alapon.
  • A működési eredmény ennek megfelelően csökkent a harmadik negyedévben, az egy évvel ezelőtti szinthez képest 12,7 százalékkal esett, 1,53 milliárd dollárra.
  • A nettó eredmény 1,39 milliárd dollárra rúgott, ami 3,5 százalékos visszaesés.
  • Az egy részvényre jutó eredmény 3,1 dollárt tett ki, ami 2,8 százalékos csökkenés az egy évvel korábbihoz képest, viszont a piaci várakozásokat jelentősen felülmúlta, az elemzői konszenzus ugyanis 2,13 dolláros EPS volt.

“Még mindig nem növekszünk olyan gyorsan, mint szeretnénk” – mondta Spencer Neumann, a Netflix pénzügyi igazgatója az eredményeket bemutató tájékoztatón. “Lendületben vagyunk, elégedettek vagyunk a fejlődésünkkel, de tudjuk, hogy még sok tennivalónk van.”

Nagy változás, hogy a következő negyedévtől kezdődően a Netflix menedzsmentje már nem ad előrejelzést az előfizetők számára vonatkozóan, de a negyedéves gyorsjelentésben továbbra is publikálja ezeket a számokat.

Neked Ajánljuk