Elképesztően néz ki, és az ára is elfogadható – Hyundai Tucson bemutató – Origo

Olyan lámpákat kapott az új Hyundai Tucson, amelyek teljesen beleolvadnak a hűtőrácsba, és ez csak egy az újdonságai közül. Háromféle hibrid hajtással is rendelhető, a csúcsverzió 265 lóerős és zöld rendszámos, de a dízelek kedvelőinek is van megoldás.

A globális modellt a Hyundai számos üzemében gyártani fogják, köztük Nošovicében, Csehországban, ahol a típus előző két generációja is készült az európai piacra. Kattintson a képre, galéria nyílik!Forrás: Hyundai

A Hyundai Tucsonból a 16 éves története során több mint hétmillió példányt adtak el, így bő másfél évtized alatt a dél-koreai márka legnagyobb darabszámban értékesített típusává vált. Most érkezett meg Magyarországra a vadonatúj, negyedik generáció, amelyet nem lehet majd összetéveszteni a harmadikkal, ugyanis az unalmas megjelenést avantgárd formavilág váltotta fel, amely olyan merészre sikeredett, hogy akár el is riaszthatja a konzervatív vevőket.

A Tucson kétféle felfüggesztéssel rendelhető meg, adaptív (ECS) vagy hagyományos, passzív lengéscsillapítókkal, hátul minden változat többlengőkaros, független felfüggesztést kapForrás: Hyundai

A 4,5 méteres szabadidő-autónak már az orra is különleges látványt nyújt, mivel lekapcsolt világítással úgy tűnik, mintha csupa apró, fekete rombusz borítaná; ilyenkor nem lehet megkülönböztetni egymástól a hűtőmaszkot és a LED-es nappali fényeket, mert utóbbiak egy tükrös mechanizmusnak köszönhetően teljesen beleolvadnak a rács-szerkezetbe.

Ha nem világítanak a LED-es nappali fények, akkor a hűtőmaszk részének tűnnek. A tompított és a távolsági fény a sarokban lévő fészekből jön, a LED fényszóró nem alapárasForrás: Hyundai

Oldalt a határozott élek és túlméretezett sárvédő-szélesítések, hátul pedig a LED-csíkkal összekötött nyílszerű lámpák feltűnőek. De ezeket leszámítva is tele van izgalmas részletekkel a karosszéria a rejtett hátsó ablaktörlőtől kezdve a kupés tetővonalon át a szögletes kerékjáratokig.

Izgalmasak a domborítások az oldalán. A legkisebb kerék 17, a legnagyobb 19 colos hozzá, van lemezfelni isForrás: Hyundai

Elődjénél 20 mm-rel hosszabb, 15 mm-rel szélesebb, és 5 mm-rel magasabb az új Tucson, a tengelytávja is 10 mm-rel nőtt, de a hátsó utasok ennél nagyobb mértékben, 26 mm-rel növelt lábteret kapnak. 

Nagy képernyő, kevés gomb

Mivel a levegő a speciális eloszlatás révén nem éri közvetlenül az utasokat, és lágyabbá válik a befúvás, és a klímára érzékenyek is örülhetnek, mert nincs huzatForrás: Hyundai

Az elegánsan minimalista műszerfalon egy 8 vagy 10,25 colos érintőképernyő található a központi helyen, utóbbi online navigációt is tartalmaz, előbbi csak okostelefon-tükrözést (alapáron jár a vezeték nélküli Apple Carplay és az Android Auto támogatás). Szinte alig vannak nyomógombok és fizikai kapcsolók: a legtöbb funkció az érintőképernyőről vagy érintőgombokkal vezérelhető, a klíma szerencsére külön panelt kapott, nem a menürendszerben kell kutatni utána. 

120 ezer forintos opció (a hibrideknél alap), hogy az automata váltó „shift by wire” rendszerű legyen, így előválasztó kar helyett elegánsan, gombokkal kell kiválasztani a menetirányt, és több a hely a középkonzolonForrás: Hyundai

Korábban csak a luxusautókhoz lehetett rendelni háromzónás és indirekt légbeömlőkkel dolgozó, huzatmentes légkondicionálót, de ez már a Tucsonhoz is elérhető bizonyos felszereltségek esetén. Ezen kívül szellőztetett első, illetve fűthető első és hátsó ülések is lehet kérni akár bőrkárpittal és elektromos mozgatással is, csak a masszírozás hiányzik.

Fejlett asszisztensek, középső légzsák

A Tucsonhoz szinte minden vezetéstámogató rendszer elérhető (összesen 14-féle), amire ma az autóipar képes. Újdonság a navigációs adatokat is figyelő adaptív tempomat, amely kanyarban előre lassít, és bárhol képes a korlátozáshoz igazítani a sebességet. A sávtartó nem csak a nemkívánatos sávváltást akadályozza meg, de megfelelő felfestések esetén tartósan a sáv közepén tartja a Tucsont, a holttér-figyelő nem csak egy visszajelző fényt kapcsol fel a tükörben (ha másik járművet érzékel a holttérben), hanem be is adja a tükörházba épített kamera képét a digitális műszerfalra.

Természetesen rendelhető 360 fokos parkolókamera is, a felára 195 ezer forintForrás: Hyundai

Ma még nagyon kevés autóban, például a Honda Jazz-ben, a Mercedes S-osztályban, illetve a Tucsonban van első-középső légzsák, amely megakadályozza, hogy a vezető teste oldalütközéskor összeütközzön első utasával. Szintén a prémiumautókból ismerős a távirányítós parkolás lehetősége, amely akkor jön jól, ha olyan szűk helyre kell beállni merőlegesen, ahol nehéz lenne kinyitni az ajtót.

Zöld rendszámmal is

Háromféle hibrid rendszerrel, első- és összkerékhajtással, kétféle hibridmentes motorral (1,6-os turbós benzines és 1,6-os turbódízel), valamint négyféle sebességváltóval rendelhető a Tucson, a teljesítményskála 115-től 265 lóerőig tart.

A csomagtartó a választott kiviteltől és hajtáslánctól függően hatféle méretű lehet 546-620 literig, a legkisebb a dízelé, vélhetően az AdBlue tartály miattForrás: Hyundai

A 230 lóerős „öntöltő” hibridben (HEV) az 1,6-os benzines turbómotort egy önálló hajtásra is képes villanymotor segíti, amelyet a váltó és a belső égésű motor közé építenek be. Mivel csak hagyományos, hatfokozatú automatával gyártják, nem kell tartani az e-CVT-s Toyota hibridek befőttesgumi-érzésétől és erős gázadásra felbőgő motorjától. Az átlagfogyasztás a WLTP szabvány szerint mérve 5,5-5,9 liter. Első- és összkerékhajtással egyaránt elérhető a hibrid Tucson, a zöld rendszámos, 265 lóerős plug-in csak az utóbbival.

A plug-in hibrid tömege akár 1924 kg is lehet, ami fél tonnával több, mint a benzines nem hibrid TucsonéForrás: Hyundai

A konnektoros a sima hibridre épül, de 60 helyett 91 lóerős villanymotort és 1,49 helyett 13,8 kWh-s akkumulátort kap. Használhatóbbnak ígérkezik csúszós úton, mint azok a vetélytársak, amelyekben kizárólag villanymotor hajtja (kardántengely nélkül) a hátsó tengelyt, mivel itt az e-motor is a HTRAC összkerékhajtási rendszeren keresztül forgatja a kerekeket, vagyis zéró emissziós módban is minden kerék hajtott, és terep-üzemmódok közül is lehet választani. Benzinfogyasztás nélkül 50 km-t lehet megtenni a WLTP szabvány szerint, a 7,2 kW-os fedélzeti töltő alapfelszerelés.

Bőséges a lábtér a második sorban, hétüléses kivitel viszont nem rendelhetőForrás: Hyundai

A jóval egyszerűbb, 48 voltos lágy hibrid technológia elérhető az 1,6-os turbómotorral (150 és 180 lóerővel) valamint az 1,6-os dízellel (136 lóerővel) is, akár összkerékhajtással is kombinálva. Alapáron jár hozzájuk a hatfokozatú intelligens manuális sebességváltó (elektromos kuplunggal), de rendelhető hétfokozatú duplakuplungos automata is.

Mennyibe kerül?

A Tucson 7,99 millió forintos alapkivitelében (Life felszereltség) az 1,6-os benzinmotor 150 lóerős kivitele dolgozik hibrid rendszer nélkül, fronthajtással, hatfokozatú kézi sebességváltóval. Az összkerék-meghajtás felára 650 ezer, a 115 lóerős dízelmotoré kereken egymillió forint. Ebben a Life csomagban még nincs digitális műszerfal, hűtőrácsba beolvadó nappali fény, automata klíma, könnyűfém felni, tetősín, tolatóradar és LED-es hátsó lámpa sem, így a legtöbb vevő valószínűleg a Life-nál 800 ezer forinttal drágább Comfort felszereltséget választja majd, amely ezeket már tartalmazza (a legtöbb extra is csak ettől a szinttől érhető el).

Úgy néz ki, mint egy tanulmányautó, pedig bárki megvehetiForrás: Hyundai

Az árlista másik végén a tavasszal érkező, minimum 14 millió forintba kerülő plug-in hibrid található, amelynek árát – ha minden extrát megrendelünk hozzá – bő 18 millió forintig lehet feltornászni. Mint minden Hyundai-hoz, így az új Tucsonhoz is jár az ötéves, kilométer-korlátozás nélküli újautó-garancia, aminél csak a testvérmárka Kia kínál többet, de náluk a Sportage generációváltására még várni kell.

Neked Ajánljuk