elektromos klasszikus Mini Beijing Estech Technology – Vezess

Új elektromosautó-gyártó vállalat jelent meg nemrégiben a kínai piacon, és máris a valaha volt egyik legnépszerűbb kisautót, a Minit támasztaná fel, méghozzá elektromos formában – írja a Car News China értesülései alapján a Carscoops.

Keveset tudni egyelőre a projekt hátterében álló, pekingi Beijing Estech Technologyról, de azt rebesgetik róla, hogy anyagilag két másik gyártó, az IAT Automobile Technology és a Karlmann King is támogatja. Ugyancsak a sötétben tapogatózunk a cég által a helyi sajtóban megszellőztetett képeken szereplő autóról, ami egyértelműen az 1959 és 2000 között, összesen több mint ötmillió példányban gyártott Minire hajaz. A kétajtós városi kisautó, ha máshonnan nem is, a Mr. Beanből biztosan sokaknak ismerős:

Akárcsak a klasszikus Mini esetében, úgy ebben az esetben is jól kivehetőek az olyan jellegzetességek, mint amilyenek például a kerek fényszórók, a ködlámpák, vagy éppen a (feltehetőleg krómozott) lökhárító. A retro beütésű antennát is nehéz összetéveszteni mással, ahogyan a fényszórókhoz hasonlóan kerek formájú külső visszapillantókat, a króm ablaktörlőket, valamint a kis csomagteret, emellett a klasszikus tanksapka is megtalálható hátul, de ezúttal valószínűleg az elektromos csatlakozót rejti.

Amiben eltérhet az eredeti formatervtől, az a tengelytávja, az ugyanis hosszabbnak ígérkezik a korábbinál, hogy az elektromos hajtás dacára elférjen négy utas a belső térben. Noha a legtöbb műszaki paraméterre még nem derült fény, a portál úgy tudja, hogy egy elektromotor fogja hajtani az első tengelyt, az akkumulátorcsomag pedig a padlózaton belül kap helyet.

A Carscoops megjegyzi, hogy az elmúlt egy évben nem először tesznek kísérletet a Mini klónozására, sőt, kétféle replika keretében a bogárhatú Volkswagent is lekoppintották.

Neked Ajánljuk