Cipőtalpba törölt sajt és padlón forgatott hús egy magyarországi Mekiben – index.hu

Uborka és hagyma nélkül kérte hamburgerét a McDonald’s egyik magyarországi éttermében a megrendelő, válaszul a cipője talpába törölte a sajtot a rendelést összekészítő dolgozó − ezek a képsorok láthatók azon a videón, amelyet szerkesztőségünk e-mail-címére küldött egy olvasónk. A videó nemzetközi figyelmet kapott.

A Redditre feltöltött videót már törölték, azonban a felvétel egy Streamable-linken keresztül még elérhető. A videón jól látszik, hogy a rendelést készítő alkalmazott először a sajtot törli bele a cipője talpába, majd egy másik munkatársa a húspogácsát forgatja meg az étterem padlóján.

Így kérjetek éjjel uborka meg hagyma nélküli sz*rokat, remélve, hogy friss lesz

− olvasható a videóban.

A videó nyilvánosságra kerülése után az étteremlánc is vizsgálatot indított az ügyben. A 24.hu megkeresésére a magyarországi McDonald’s-ot képviselő PR-ügynökség azt válaszolta:

Az említett videóról bejelentésen keresztül szereztünk tudomást. A belső vizsgálatot ezt követően haladéktalanul megkezdtük, ez jelenleg folyamatban van. Szeretnénk leszögezni, hogy a videón látható magatartás a hálózatunkban példátlan és teljes mértékben elfogadhatatlan.

Hozzátették, hogy az éttermekben az élelmiszer-biztonságra és minőségbiztosításra kiemelt hangsúlyt fektetnek.

Ezen a területen alkalmazott gyakorlataink az iparágon belül is kiemelkedők, melynek során az egyik legszigorúbb nemzetközi élelmiszer-biztonsági rendszert alkalmazzuk. Munkatársainkkal szemben a magas minőség érdekében szigorú elvárásokat támasztunk, kollégáinkat folyamatosan képezzük, oktatjuk. Szigorú sztenderdjeink betartását, az említett gyakorlatok magas szinten történő megvalósítását rendszeres külső és belső auditokon ellenőrizzük. Amennyiben a videó valódisága igazolást nyer, a vizsgálat eredményének megfelelően az érintett munkavállalókkal szemben a szükséges munkajogi lépéseket meg fogjuk tenni

− fogalmaztak a közleményben.

Neked Ajánljuk