Cipőjébe törölte a sajtot, a földről tette a burgerbe a húst a magyar McDonald’s-alkalmazott – 24.hu

Videó készült a botrányos esetről.

Több olvasónk is elküldte nekünk azt az interneten – nem csak a magyar felhasználók között – terjedő videót, ami állítólag egy hazai McDonald’s étteremben készült.

Az „Így kérjetek éjjel uborka meg hagyma nélküli szarokat, remélve, hogy friss lesz <3.” – felirattal ellátott felvételen azt láthatjuk, hogy egy éttermi alkalmazott épp hamburgert készít, eközben

a cipőtalpához érinti a sajtot, majd a földről veszi fel a burgerbe kerülő húspogácsát.

A videót feltöltötték a Redditre is, azon a változaton még hallatszott is, ahogy a „lábtörlős” affér közben a háttérben valaki nevetve azt mondja: „extra sajtos”, ám a felvételt azóta törölték.

Az esettel kapcsolatban megkerestük a magyarországi McDonald’s-ot képviselő PR-ügynökséget – rákérdeztünk, hogy tudnak-e az incidensről, szerettük volna megtudni, hogy melyik étteremben készült a felvétel, és indít-e vizsgálatot a McDonald’s. Az alábbi választ kaptuk:

Az említett videóról bejelentésen keresztül szereztünk tudomást. A belső vizsgálatot ezt követően haladéktalanul megkezdtük, ez jelenleg folyamatban van. Szeretnénk leszögezni, hogy a videón látható magatartás a hálózatunkban példátlan és teljes mértékben elfogadhatatlan.

A McDonald’s éttermekben az élelmiszerbiztonságra és minőségbiztosításra kiemelt hangsúlyt fektetünk. Ezen a területen alkalmazott gyakorlataink az iparágon belül is kiemelkedőek, melynek során az egyik legszigorúbb nemzetközi élelmiszerbiztonsági rendszert alkalmazzuk. Munkatársainkkal szemben a magas minőség érdekében szigorú elvárásokat támasztunk, kollégáinkat folyamatosan képezzük, oktatjuk. Szigorú sztenderdjeink betartását, az említett gyakorlatok magas szinten történő megvalósítását rendszeres külső és belső auditokon ellenőrizzük. Amennyiben a videó valódisága igazolást nyer, a vizsgálat eredményének megfelelően az érintett munkavállalókkal szemben a szükséges munkajogi lépéseket meg fogjuk tenni.

Neked Ajánljuk