Búcsú a négynél több hengertől – Mercedes-Benz C-osztály menetpróba (2021) – Origo

Kipróbáltuk a vadonatúj Mercedes C-osztályt, amely már csak négyhengeres motorokkal kapható, és nincs hozzá légrugózás sem, viszont a hátsó kerekei is kormányzottak lehetnek, és akár egy okosotthon vezérlésére is képes a távolból.

Mint minden Mercedes, a C-osztály is kivételesen áramvonalas: a szedán alaktényezője 0,24, a kombié 0,27. Még több fotó a galériában, kattintson a képre!Forrás: Mercedes-Benz

A hagyományos, hátsókerék-meghajtású Mercedes limuzinok közül mindig az S-osztály modellváltása érkezik először, azt követi a C és az E. Tavaly érkezett meg a W223-as csúcsmodell, az új S, most pedig a kicsire került a sor, ezért ne csodálkozzunk azon, hogy a két modell jelenleg – pár kivételtől eltekintve – azonos technikai színvonalat képvisel.

Manapság szinte minden prémiumautón hasonló formájúak a hátsó lámpák. Még a C kombi is ezeket kapta megForrás: Mercedes-Benz

Ugyanaz a platform (MRA), a kényelmi elektronika és a vezetéstámogatás, de a S-osztály motorjai persze nagyobbak, és van hozzá gesztusvezérlés, légrugózás, 48 voltos aktív futómű, 3-as szintű önvezetés és hátsó frontlégzsák is. Ezek az új, ötödik generációs C-osztályhoz elérhetetlenek, de mivel a két típus között több mint kétszeres a különbség árban, egyértelmű, hogy a technológiai transzferből így is a kisebb típus vásárlói profitálnak többet.

Belül S, kívül E

A legfontosabb műszaki újítás a feláras hátsókerék-kormányzás, ami ebben a szegmensben egyedülállóForrás: Mercedes-Benz

Éppen ezért fura, hogy az új, W206-os kódnevű generáció az új lámpák miatt pont úgy néz ki, mint a nemrég felfrissített E-osztály, pedig technikai értelemben már jócskán előtte jár. Méretben is közelebb kerültek egymáshoz, ugyanis a C a modellváltás során 6,5 centivel lett hosszabb (most 475), a tengelytávja pedig 2,5 centivel nyúlt meg, és természetesen szélesebb is lett.

Drasztikusan nem változott meg a formanyelv, inkább az arányokkal játszottak a dizájnerek: a szélvédőt, vagyis az egész kabint kissé hátrébb tolták, még rövidebbre vették az első, és még hosszabbra a hátsó túlnyúlást, hogy klasszikus limuzinformát kapjanakForrás: Mercedes-Benz

A nagyobb hátsó túlnyúlást a hátsó lábtér 2 centis növelésére (és a plug-in hibridben a nagyfeszültségű akkumulátor megfelelő elhelyezésére) használták, maga a csomagtartó nem lett nagyobb a limuzinban, továbbra is 455 literes (a T modell nevű kombiban azért nőtt, 460 helyett már 490 liter áll rendelkezésre). Ezzel a kategória legvégén kullog, de legalább az utastér érezhetően szellősebb lett, bár aki terpeszkedni szeret, egy Skoda Octaviával most is jobban jár.

Az utastér veri az Audit és a BMW-t is

Látványra olyanok a műszerfal kijelzői, mint az S-osztályban, de a C-osztály nem kapja meg a 3D-s, kormány mögötti képernyőt, és az érintőképernyője nem OLED-esFotó: Gulyás Péter

Ismét sikerült a középkategória talán legjobb belterét összehozni Stuttgartban, a teljesen digitalizált műszerfal szakasztott mása az új S-osztályénak, leszámítva azt, hogy a középső légbeömlők itt nem bántják a szemet (mert végre pontosan középre helyezték el őket) és, hogy az óriási, 11,9 colos érintőképernyőt 6 fokkal a vezető felé döntötték. Ezzel a Mercedes finoman jelezi, hogy sportos sofőrökre is számít, vagyis a legősibb ellenféltől, a BMW 3-astól is el akarnak csábítani vevőket, igaz, ezt már három generáció óta hangoztatják a C-osztállyal kapcsolatban.

Akár kívülről is lehet nézni az autót parkolás közben a virtuális kamerakép segítségével. Arra nem ügyeltek, hogy a kijelzőn megjelenő autó színe stimmeljenFotó: Gulyás Péter

A tanulóképes mesterséges intelligenciával, állandó netkapcsolattal és ujjlenyomat-érzékelővel ellátott MBUX 2.0 infotainment rendszer már 27 nyelven képes szóban kommunikálni az utasokkal. „Hey, Mercedes” megszólítás után, a navigáció pedig még jobban használja a valós idejű forgalmi adatokat és a kiterjesztett valóság funkciót: a frontkamera képét az érintőképernyőn megjeleníti, és azon mutatja, hogy épp melyik utcát, sávot kell választani, de az opciós HUD is oda vetíti a nyilakat a szélvédőn, amerre menni kell.

Okosotthon-vezérlés és OTA frissítés

Megkapta az E-osztály látványos kormányát, amelyen a gombokat nem nyomni, hanem simogatni kellForrás: Mercedes-Benz

Már a legnagyobb online zenestream szolgáltatók is hozzáférhetőkké váltak az MBUX 2.0 rendszeren keresztül, a tulajdonos a Mercedes Me applikációval a távolból is kapcsolatba léphet a kocsival, sőt, bizonyos funkciókat akár ideiglenesen is meg tud rajta keresztül rendelni, mert az ezekhez szükséges hardver már a brémai gyárban belekerül a C-osztályba.

A sportülések kényelmesek, de mélyen vannak, ami nem könnyíti meg a beszállástFotó: Gulyás Péter

Egy bizonyos vevőkörnek biztosan számít majd, hogy a C-osztályból már le lehet húzni az otthoni redőnyt, ki lehet nyitni a garázsajtót, be lehet kapcsolni a klímát vagy a fűtést, és még azt is le lehet ellenőrizni, hogy mi van a hűtőben, vagy, hogy melyik helységben, mikor volt mozgás, feltéve, ha a házunk vagy lakásunk a kocsival kompatibilis Bosch és Samsung okoseszközökkel van felszerelve.

Minden irányban nagyobb a hely a hátsó ülésen, az első ülések görbe háttámlája is a lábtér bővülését szolgáljaFotó: Gulyás Péter

Ezekből is látszik, hogy jóval több már ez a C-osztály, mint egy egyszerű üzleti limuzin, a szolgáltatások terén egyértelműen a Tesla Model 3-assal próbál versenyezni (nem is sikertelenül), még ahhoz hasonlóan a mobilnetes „over the air” szoftverfrissítések fogadására is képes, így csak ezért nem kell folyton márkaszervizbe járni.

A cikk folytatódik a második oldalon!

Neked Ajánljuk