Borús előrejelzés a BMW-től, csúnyán megütötték a részvényt – Portfolio

A prémium autógyártó a második félévben értékesítés növekedésére számít, de közölte, hogy a teljes kiszállítások el fognak maradni a tavalyi rekordszintű, 2,52 millió darab eladott autótól. Az Oroszországgal szembeni szigorodó szankciók, a gázszállítások megszakadása vagy az ukrajnai háború továbbterjedésének lehetősége nem szerepel az előrejelzésben – tette hozzá.
A félvezetőellátási nehézségek továbbra is meghatározó kérdést jelentenek az eladásaink szempontjából
– mondta Oliver Zipse vezérigazgató.
Az autóipari szegmensben az EBIT-marzsunk a 7-9 százalék közötti tartományban kellene maradnia. A döntő tényező az lesz, hogyan alakul az ellátási helyzet – nemcsak a félvezetők, hanem az európai energiaellátás terén is.
Az attól való félelem, hogy Oroszország az ukrajnai inváziója miatti nyugati szankciókra válaszul tovább csökkentheti vagy teljesen leállíthatja a gázszállításokat Európába, arra késztette az Európai Unió tagjait, köztük Németországot, hogy vészhelyzeti terveket fogadjanak el a gázfelhasználás visszafogására.
Zipse elmondta, hogy a vállalat megvizsgálja, hogy a gázüzemű erőművekből származó villamos energiát ki tudja-e váltani külső áramvásárlással.
“A BMW az első gyártó, amely óvatosságra int a keresleti fronton” – mondta Daniel Roeska, a Bernstein Research elemzője.
A 2022-es év végére vonatkozó figyelmeztetés valószínűleg azt jelenti, hogy a BMW már most is gyengülő fogyasztói keresletet tapasztal
– tette hozzá.
A német Ifo intézet szerdai felmérése szerint a német autógyártók üzleti helyzete júliusban romlani kezdett, a rendelésállományok zsugorodtak, az árvárakozások pedig zuhantak.
A BMW negatívabb hangnemet ütött meg, mint a versenytárs Mercedes-Benz, amely a múlt héten emelte éves profitvárakozásait, miután a második negyedévben a csökkenő darabszámú eladások ellenére nőtt a nyereség és a bevétel.
A BMW nyeresége 31 százalékkal 3,4 milliárd euróra esett a második negyedévben a növekvő bevételek ellenére, de így is felülmúlta a Refinitiv konszenzusában szereplő 3,13 milliárd eurós előrejelzést.
A BMW Brilliance Automotive kínai vegyesvállalatának konszolidációja az első félévben növelte a bevételeket, de a második negyedévi eredményt rontotta – közölte a BMW, amely 8,2 százalékos autóipari marzsot jelentett, ami elmaradt a tavalyi 15,8 százaléktól.
A BMW februárban 50 százalékról 75 százalékra növelte részesedését a Brilliance Auto Group-pal közös vállalatban, miután megszerezte a többségi irányítás átvételéhez szükséges engedélyt Pekingtől. Összességében a kínai vegyesvállalat részvényeinek átértékelése 7,7 milliárd euróval növelte az adózás előtti eredményt az első félévben.
A BMW árfolyama a gyorsjelentést követően 4,8 százalékos mínuszba került, így idén 12,8 százalékot esett a papír.
(Reuters)
Címlapkép: Shutterstock