Beszakadtak az amerikai tőzsdék: 680 pontos mínusz körül is járt a Dow – Portfolio

Az Index információi szerint teljes lezárást rendelhet el a kormány húsvétig a meredeken emelkedő koronavírusos fertőzések miatt. A magyar tőzsde jelentősen alulteljesíti az európai részvényindexeket, a BUX index 1,4 százalékos mínuszban áll, elsősorban az OTP és a Mol gyengébb teljesítménye miatt. Ebben azonban szerepet játszik a kedvezőtlen nemzetközi hangulat is, mivel számos befektető aggódik az emelkedő kötvényhozamok és az infláció miatt. 

Az alábbi grafikonon jól látható, hogy a BUX index a mezőny végén található, míg a vezető európai részvényindexek csak mérsékelt mínuszban állnak. 

Az OTP 1,9 százalékkal került lejjebb 13 240 forintra, a bank gyorsjelentése holnap érkezik.

A Mol pedig 1,5 százalékos mínuszban áll 2 180 forinton, az OPEC+ ma tartja szokásos havi találkozóját, amin döntenek majd az olajtermelés alakulásáról. Ennek lehet hatása még az árfolyamra.

A Richter és a Magyar Telekom sem teljesít jól ma, előbbi közel 1 százalékkal, míg utóbbi 0,6 százalékkal került lejjebb.

Neked Ajánljuk