Azért nem kapod meg az autód, mert másnak drágábban el tudják adni – TotalCar

Kollégánk, Balló Marci hívta fel a figyelmemet arra a felettébb nyugtalanító jelenségre, ami az utóbbi időben a Teslánál – és sok másik márka kereskedőinél – is zajlik, miszerint egyre kevésbé akarják leszállítani az előző évben, még a háború kitörése előtti áron megrendelt autókat.

2021. májusában kezdte el hivatalosan forgalmazni a Tesla a Model 3-ast Magyarországon, akkor 15 millió forintos áron, így még állami támogatás is járt az autóra. Időközben többször emelték az árakat: már 21,7 milliónál tart egy alap Model 3, ami közel másfélszer annyi, mint amennyibe bő egy éve került. Ez eddig szokványos dolog, hiszen az egész autóipar a feje tetejére állt, minden gyártónál megfigyelhető a brutális drágulás.

Csakhogy a Tesla még mindig nem szállította le azokat az autókat, amiket 2021. közepén vagy kicsit utána, tehát a kezdeti 15 milliós, vagy a kicsit későbbi, még mindig elég alacsony, 16 milliós áron rendeltek az ügyfelek. Itt jön képbe Marci, aki a saját Model 3-asát 2021 novemberében rendelte, akkor még 16 millióért, de azóta sincs sehol az autó, és az alvázszáma se létezik még. Azt gondolhatnánk, hogy ebben semmi meglepő nincsen, hiszen a többi gyártó sem tud gyorsan gyártani és szállítani az autóipart mostanában sújtó tényezők miatt.

Igen ám, de a Tesla eleinte az októberben és novemberben rendelt autókhoz februári szállítási időt adott meg, ami az idő előrehaladtával fokozatosan nőtt: eleinte még finoman márciusra módosult ez az időpont, majd később májusra, aztán júniusra. A kommunikáció is egyre foghíjasabb lett, júniusban már nem is keresték a megrendelőket. Ez nem egyedi eset: Marcin túl több magyar Tesla-megrendelő is lóg a levegőben, és ugyanúgy nem kapnak se infókat, sem a beígért autót.

A dologban az a pikáns, hogy van olyan, szintén magyar megrendelő, aki Model Y-t rendelt jóval később, és már meg is kapta az autóját. Persze, a Model Y ára sosem volt ennyire mélyen és nem is ugrott ennyit felfele. Ezek alapján több Tesla-megrendelő arra gyanakszik, hogy a Tesla szeretné addig nyújtani ezt, ameddig lehet, hiszen akkor nem kell odaadniuk az autót a korábban vállalt, a mostanihoz képest jóval alacsonyabb áron. Bár ez puszta feltételezés, a dologban van logika, hiszen a Teslák ára még így is versenyképes, a kereslet pedig világszerte óriási, tehát bármikor el tudják adni a mostani áron is az autókat, mégpedig azonnal.

A csoportokból és a megrendelők információiból általánosságban az derül ki, hogy aki a legelsők között rendelt, azok közül többen voltak, akiknek jutott autó, viszont ezek után egész Európában elkezdtek nőni a szállítási idők, és egyre kevesebb kezdeti áras autó jutott el a megrendelőkhöz. Szintén vásárlói tapasztalat, hogy eközben a drágább modellek szállítása gördülékenyebban zajlott.

Nem csak a Tesla szállításai akadoznak, hanem a legtöbb autógyártónál is folyamatosan csúsznak az átadások, a kereskedők márkától függetlenül panaszkodnak, hogy nem kapnak autót. A gond az, ha az ügyfelet a folyamatosan csúszó szállítás miatt egyoldalú szerződésmódosításba próbálják belekényszeríteni.

Értesülésünk szerint több kereskedő él azzal a módszerrel, hogy a megrendelt autó helyett egy másmilyen felszereltségű, más paraméterekkel rendelkező modellt ajánl fel, és jelzik, hogy a vevő vagy elfogadja azt a konfigurációt, vagy el is állhat a vételtől. Így a felszabaduló autót újra el tudják adni, de már drágábban. Ilyenkor kell figyelni, mert ezzel a módszerrel lényegében az ügyféllel kötött szerződésben vállalt kötelezettségeik alól bújnának ki.

Ezzel a megrendelő duplán rosszul jár: a megrendelt autóhoz garantáltan nem jut hozzá, és időközben olyan szinten megugrottak az autók árai, hogy a visszakapott összeg már nem lesz elegendő máshol hasonló kategóriájú autóra. Ezért érdemes ragaszkodni a teljesítéshez.

A szerződés módosításánál fő szabály, hogy csak közös megegyezéssel lehetséges. Egyoldalú szerződésmódosítás csak akkor jöhet szóba, ha arra maga a szerződés vagy a jogszabály ad felhatalmazást – ennek hiányában nem szerződésmódosításról, hanem szerződésszegésről beszélünk, tudtuk meg a DAS Jogvédelmi Biztosító munkatársától, dr. Gombolai Évától.

Arra is felhívta a figyelmünket, hogy bár a kereskedő hivatkozhat ilyen esetben “vis maior”-ra, vagyis a nyersanyag- vagy alkatrészhiányra, és ez úgy tűnhet, mint ami mentesítheti a vállalt szállítási határidő alól, ez csak első ránézésre van így. Már régi kialakult gyakorlat, hogy a szerződésszegő viseli annak a következményeit, ha nem áll rendelkezésre elegendő munkaerő, ahogyan az alapanyag, a gépi technológia és a felszerelés hiánya is az ő terhére esik, és nem csak akkor, ha rosszul mérte fel a szükségleteket. A váratlan események közül csak az olyan előre nem látható körülmények mentesíthetik, amikkel igazán nem kellett számolni, így pl. igazán rendkívüli időjárási viszonyok. A chiphiány és az akadozó beszállítói láncok viszont nem tartoznak ide, hiszen azok már két éve velünk vannak.

Neked Ajánljuk