Az Európai Unió döntött: a vásárló jól, az Apple pórul jár – Index.hu

Döntött az unió: a tagországokban 2024-től egységes, USB-C típusú csatlakozóval forgalmazhatók az újratölthető mobiltelefonok és fülhallgatók, táblagépek, e-könyv-olvasók, digitális fényképezőgépek, videójáték-konzolok és a hordozható hangszórók – gyártótól függetlenül. Két évvel később, 2026-tól pedig a laptopok is csak ilyen csatlakozóval kerülhetnek forgalomba.

Egyszóval a vásárlóknak egyetlen kábelre lesz szükségük a hordozható eszközök újratöltésére – következésképpen azt is eldönthetik, hogy új eszköz vásárlása esetén egyáltalán meg kívánják-e vásárolni az új kábelt.

Az uniós fogyasztók évente akár negyedmilliárd eurót, százmilliárd forintot spórolhatnak a most éppen felesleges töltőkábel-vásárlásokon, és évi 11 ezer tonna elektronikus hulladéktól mentesítik a Földet – brüsszeli számítások szerint.

„Megállapodtunk” – üdvözölte a döntést a belső, uniós piac biztosa.

Thiery Breton szerint az uniós vásárlók és bolygónk egyaránt jól jár az egyezménnyel.

Az Apple szerint az innovációt és a versenyt veszélyezteti

Az Apple ezúttal nem fűzött megjegyzést a döntéshez.

A lépés komoly csapás a technológiai óriásra, amely eddig nem volt hajlandó csatlakozni az unió 2009-ben megkezdett, a piacon lévő töltők számának csökkentésére irányuló önkéntes kezdeményezéséhez.

Az Apple, amely a legtöbb mobilkészülékhez az ún. lightning csatlakozást használja, a szabályozást fölöslegesnek tartja.

Az EU döntése világelső, és azután született, hogy a vállalatok nem tudtak megállapodni az egységes megoldásban.

Ennek ellenére az Apple már használ USB-C csatlakozót néhány iPadjén és laptopján – ami csak bonyolítja azon felhasználók életét, akiknek lightningos mobiljuk van –, ugyanakkor kitart amellett, hogy az Európai Unióban nem indokolt az univerzális töltőt minden mobiltelefonra kötelezővé tevő jogszabály.

Továbbra is aggódunk amiatt, hogy az egyetlen csatlakozótípust előíró szigorú szabályozás inkább megfojtja, mint ösztönzi az innovációt, ami viszont hátrányos a fogyasztóknak Európában és világszerte

érvelt már korábban az Apple.

Több mint egy évtizede egyébként még tucatnyi különböző csatlakozót használtunk a hordozható eszközök töltésére.

Fura helyzet az Egyesült Királyságban

Az Egyesült Királyság kormánya „jelenleg nem fontolgatja”, hogy lemásolja az Európai Unió egységes töltőkábelre vonatkozó terveit – jelentette a BBC.

Így aztán szokatlan helyzet állt elő.

Az érvényes brexit-megállapodás alapján a szabályozás az Egyesült Királyságon belül kiterjed Észak-Írországra, viszont Nagy-Britanniát – azaz Angliát, Walest és Skóciát – nem érinti.

A megállapodás értelmében ugyanis Észak-Írország átmenetileg a termékek egységes uniós piacán belül marad, míg az Egyesült Királyság fennmaradt része azon kívül.

Egyelőre tisztázatlan, hogy ezt a meglepő helyzet előidéző, az ún. észak-írországi jegyzőkönyvet mikor reformálják meg.

A brit kormány szóvivője szerint a kérdés most nem szerepel napirenden.

Az egységes töltőkábelről szóló uniós megállapodás egyébként a nyári szünet után kerül az Európai Parlament és a Miniszterek Tanácsa elé, és a hivatalos jóváhagyás után fogják kihirdetni.

A szabályozás majdnem akkora horderejű, mint a barangolási díjak eltörlése.

(Borítókép: Walid Berrazeg / SOPA Images / LightRocket / Getty Images)

Neked Ajánljuk