Az eddigi legszebb kabriót csinálták az olaszok a Tesla Model S-ből – hvg.hu

Az Ares Design munkája nem hazudtolja meg az olaszok érzékét a karosszériamunkához.

A modenai studióval is rendelkező tuningcég jellemzően luxusautók átalakításával foglalkozik, amelynek keretében a modern idők üdvöskéje a Tesla Model S is sorra került náluk. Az autó tulajdonosa kérte fel a céget, hogy csináljanak neki egy látványos kabriót az amerikai elektromos autóból.

Kiterjedt munkába kezdtek, amelynek nyomán a kocsi futóművén, aerodinamikai elemein és kabintérben is komoly változtatásokat hajtottak végre. Vagyis sokkal több lett a végeredmény, mint egy Tesla levágott tetővel.

A mérnökeik rendesen megizzadtak, hogy a B-oszlop is eltűnjön a karosszéria vázból, de a kocsiszekrény ne veszítsen a merevségéből. Ennek okán meghosszabbították az első ajtókat, amelynek nyomán a négyajtós limuzin kétajtós kabrióvá vált. A cég központi műhelye tervezte a “hátsó géptetőt”, amely több helyet is enged a csomagoknak, mint a normál változat.

Láthatóan nagyon igényes átalakítást végeztek az utastérben is, ahol egyedi gyártású jégfehér bőrkárpit került az ülésekre. Ráadásnak néhány narancssárga részlet is díszíti a kárpitot, ami különösen jól mutat a fehér alapfényű autón.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Neked Ajánljuk