Az afrikai szupergazdagok vagyona is a csúcsra jutott a járvány alatt – galéria – Origo

Afrika milliárdosai tovább növelték vagyonukat a múlt évben, hiszen közülük a 18 legvagyonosabb a Forbes friss toplistája szerint 73,8 milliárd dollár felett rendelkezik. Ez az összeg valamivel már azt a 73,4 milliárd dolláros vagyontömeget is meghaladja, amelyet egy évvel korábban még az első 20 leggazdagabb birtokolt. Ez azt is jelzi, hogy más kontinenseken élő társaikhoz hasonlóan Afrika legtehetősebb emberei is jól jöttek ki a koronavírus-járvány okozta válságból.

A 18 leggazdagabb afrikai vagyona a Forbes becslései szerint átlagosan 4,1 milliárd dollárt tesz ki, ami 12 százalékkal magasabb az előző évinél. A növekedés nem kis részben annak volt köszönhető, hogy tavaly szárnyaltak a részvényárfolyamok a nigériai tőzsdén. Ott forognak ugyanis a kontinens több szupergazdagja által birtokolt cégek papírjai.

Immár sorozatban tizedik éve a nigériai Aliko Dangote áll a Forbes által összeállított ranglista élén, 12,1 milliárd dollárra taksált vagyonával. Az előző esztendőhöz képest ez 2 milliárd dolláros növekmény, ami elsősorban a legértékesebb befektetésének tartott Dangote Cement cég papírjainak mintegy 30 százalékos emelkedésének tudható be.

A képre kattintva, galériánkban megtekintheti Afrika további kilenc leggazdagabb üzletemberét:

A nigériai Aliko Dangote már egy évtizede Afrika leggazdagabbjának számít – kattintson a képre a többi milliárdosról készült fotóért!Forrás: AFP/Stephane De Sakutin

A második leggazdagabb az egyiptomi Nassef Sawiris, akinek legnagyobb befektetését az Adidas sportszergyártóban birtokolt 6 százalékos részesedése jelenti. Harmadik a dél-afrikai Nicky Oppenheimer, aki annak idején mesés részedést örökölt a DeBeers gyémántipari cégben, amely 2012-ig az irányítása alatt állt. Majd ugyanebben az évben a családja tulajdonában lévő 40 százalékos üzletrészt 5,1 milliárd dollárért eladta az Anglo-American bányászati óriásvállalatnak.

A tavalyi év legnagyobb nyertese a cementipari mogul, Abdulsamad Rabiu, amit főként annak köszönhető, hogy az üzletember fő érdekeltségének, a nigériai tőzsdén jegyzett BUA Cement Plc. részvényeinek ára a múlt évben megduplázódott. Így vagyona elképesztő mértékben, 77 százalékkal, 5,5 milliárd dollárra emelkedett.

Isabel dos Santos, aki nem is olyan rég még a leggazdagabb afrikai nő volt.Forrás: AFP/Miguel Riopa

Persze a kontinens legvagyonosabbjai között voltak nagy vesztesek is a múlt évben. Világszerte a legismertebb közülük a 2013. óta a leggazdagabb afrikai nőnek számító, angolai Isabel dos Santos, akinek sikkasztás és pénzmosás miatt a bíróság Angolában és Portugáliában is befagyasztotta a vagyonát. A Forbes úgy becsüli, hogy dos Santos pénzeszközei ezzel gyakorlatilag lenullázódtak.

A 18 leggazdagabb afrikai egyébként összesen hét országot képvisel, öten-öten egyiptomiak, illetve dél-afrikaiak, továbbá három nigériai és két marokkói található közöttük. A Forbes azokat vette figyelembe a ranglista összeállításakor, akik vagy valamelyik afrikai országban tartózkodnak életvitelszerűen, vagy ilyen országban folytatják a gazdagságuk első számú forrásául számító üzleti tevékenységüket..

Ahogy az Origo ebben a cikkében bemutatta, a tavaly kezdődött koronavírus-járvány alatt számos nagyon gazdag ember tovább növelte vagyonát, elsősorban azért, mert olyan üzleti tevékenységet folytat, amire a pandémia megnövelte a kereslete. A világ leggazdagabb embereinek listájáról tízen közel 450 milliárd dollárnyi vagyont gyűjtöttek 2020-ban, ahogy az üzleteik a vártnál is jobban teljesítettek a lezárások és a pénzügyi piacok átalakulása alatt.

Neked Ajánljuk