Autó: Hamarosan sorozatgyártásba kerülhet a levegő nélküli autógumi – hvg.hu

El lehetne dobni végleg a pótkereket és a javítószetteket.

A levegő nélküli gumiabroncs nem új ötlet, és nem azért, mert régen tömör gumin gurultak az első automobil-szerű járművek is. A gumiabroncsgyártó cégeknél többször előkerült már a koncepció, azonban eddig a tömegtermelés elmaradt.

A 2005-ös Michelin Tweel is hasonló koncepció volt, amelyről 2014-ben úgy döntöttek, gyártani fogják, azonban nem autók számára, hanem a rakodógépek és a fűnyírók néhány típusára.

A francia vállalat most megint előjött egy újabb, nem pneumatikus rugózású abronccsal Uptis néven. Ez úgy van kialakítva, hogy ne csak az autó tömegét viselje el, hanem megfelelő tapadást és a nagy sebességnél is megfelelő rugalmasságot biztosítson.

Az Uptis gumiabroncs ugyanazt az alapötletet használja, mint a Tweel, ahol a központi rész egy alumíniumból készült tárcsából állt, és a futófelület és a tárcsa között gumiból és üvegszál erősítésű gyantából álló lamellák voltak.

Az Uptis teszteléséhez a Michelin a General Motorsszal szövetkezett, és a Chevrolet Bolt elektromos autót, már ilyen kerekekkel is vizsgálták. A GM szerint, ha terveik tarthatóak, 2024-re feltűnhet az Uptis néhány modelljükön.

A levegő nélküli gumiabroncs egyébként elhanyagolható súlycsökkentést tud felmutatni a hagyományos gumiabroncsokhoz képest, a különbség inkább az, hogy nem kellenek gumiabroncsnyomás-mérők, ezenkívül nincs szükség pótkerékre vagy javítócsomagra.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Neked Ajánljuk