Amit a PHEV, azaz plug-in hibrid autókról tudni érdemes – Alapjárat
A plug-in hibrideket (plug-in hybrid electric vehicle – PHEV) sokan a villanyautózás előszobájának tekintik, hiszen „stresszmentes” autózást biztosítanak, mindkét hajtástechnológiát magukban foglalják. Ideális esetben ezeket a városban elektromos üzemmódban lehet használni, és hosszú utazás során sem kell alkalmazkodni az elektromos hajtás velejáróihoz (pl. töltések előre tervezése), mert a belső égésű motorral olyan messze el lehet menni, mint egy hagyományos autóval. Ez a kategória jelenleg Magyarországon zöld rendszámra jogosult.
Mit takar a plug-in hibrid (PHEV) kifejezés?
A PHEV külső forrásból tölthető hibridet jelent, azaz ezek az autók képesek arra, hogy az elektromos hálózatból vételezzenek energiát. Az akkupakkjuk általában 8 kWh és 20 kWh közötti kapacitású (prémium kategóriában nagyobb is lehet) és tisztán elektromos módban is tudnak közlekedni, az így megtehető hatótáv modelltől függően 30 és 100 km közötti lehet.
A plug-inek is öntöltők?
Hát, csak részben. Az „öntöltő” kifejezést elsősorban marketingcéllal használják a hibrid (teljes értékű vagy részhibrid) autókra és ezzel arra utalnak, hogy azokat még tölteni sem kell, mert csak visszatáplálással töltik fel az akkumulátort. Ez azért lehetséges csak, mert a „klasszikus”, teljes értékű (értsd nem plug-in) hibrid modellekben nagyon kicsi, általában 1-2 kWh-s az akkumulátor. Ez az akkuméret a plug-in hibrid autók akkumulátorának csupán egytizede, így ezt a kis kapacitású akkumulátort valóban teljesen fel lehet tölteni lassítások során visszatáplálással.
A plug-in hibridek akkumulátora már olyan nagy kapacitású, hogy csak a lassításokból nyert energiával való teljes feltöltése nem lehetséges, a belső égésű motor energiájával való feltöltése pedig nem gazdaságos. Tehát az öntöltésre való hagyatkozás plug-in hibridek esetében a lehető legrosszabb eredményre vezet.
Ha valaki nem tölti külső áramforrásból az autóját, akkor az visszatáplálással soha nem lesz még félig sem feltöltve, sőt, a nagyobb akkumulátor többletsúlya még magasabb fogyasztást és károsanyag-kibocsátást eredményez. Ez többször előkerült már vitatémaként – főleg az ingyenes parkolással összefüggésben – és vannak is már olyan városok (pl. Pécs, Miskolc), ahol a parkolási könnyítések címzettjei már csak a tisztán elektromos autók. Ha tehát nem megoldott a rendszeres töltés, akkor klasszikus hibridet érdemes választani, ezzel sokkal jobban óvjuk a bolygót.
Megéri otthon tölteni a PHEV autót?
Egyértelműen igen. 100 km megtétele elektromosan kb. 1540 Ft-ba kerül a magasabb, 70 Ft-os háztartási áramtarifával számolva (20 kWh-s fogyasztás mellett, tíz százalék töltési veszteséggel). A hatósági áras üzemanyaggal 7 literes fogyasztás mellett 3360 Ft 100 km-t autózni, azaz több mint a duplájába kerül (persze az autózási költség nem csak az üzemanyagköltségből áll, de a példa kedvéért ezektől most eltekintünk). Piaci üzemanyagár esetén pedig tovább nyílik az olló.
Hogyan lehet tölteni a PHEV modelleket?
A töltőcsatlakozók ezekben az autókban is szabványosak és azonosak azokkal a csatlakozókkal, amiket a tisztán elektromos autókban is használnak. A legtöbb autó ún. Type2-es típusú csatlakozóval felszerelt, ez alól a használtak között akad kivétel pl. a Mitsubishi Outlander, (amit még a Type1-es, ázsiai típusú csatlakozóval szereltek). A Type2-es csatlakozón keresztül váltakozó áramú (AC) töltéssel 3-8 óra alatt feltölthetők az autók. Ugyanúgy vásárlás vagy mozizás közben is lehet tölteni ezeket az autókat a bevásárló központokban, csak arra kell figyelni, hogy legyen megfelelő kábel is az autóhoz.
A legtöbb PHEV villámtöltésre, azaz DC töltésre nem alkalmas, nincs rajta ilyen csatlakozó egyszerűen azért, mert a normál életvitel szerint ezeket a kocsikat esténként otthon vagy napközben a munkahelyen feltöltik, a napi ingázást ezzel oldják meg. Autópályán viszont, ahol a DC töltők jellemzően elérhetők, már belső égésű üzemmódban közlekednek a PHEV-tulajdonosok. Kivétel persze itt is van (pl. Outlander, Mercedes egyes modelljei).
Mik a biztonságos otthoni töltés feltételei?
A legtöbb autóhoz vásárláskor adnak egy konnektoros mobil töltőt (hivatalos nevén EVSE), ami ugyan viszonylag kis teljesítményű, de ahhoz elég, hogy egy éjszaka alatt feltöltse ezt a kis méretű akkut. Ha pl. 12 kWh-s az akkumulátor, azt egy 10 Amperes konnektoros mobil töltővel 6 óra alatt 0-ról 100%-ra fel lehet tölteni.
Ez azonban önmagában még nem elég, nagyon fontos a hálózat ellenőrzése! Ebben rejlik ugyanis a tapasztalatok szerint a legnagyobb veszély: a háztartás elektromos hálózatát és a hagyományos konnektorokat nem a villanyautó töltésre méretezték.
Mit kell ellenőrizni vagy éppen kiépíteni?
- Megfelelő vezeték-keresztmetszetet (legalább 2,5 mm átmérőjű rézkábel) kell biztosítani a villanyórától vagy az elosztószekrénytől lehetőleg megszakítás nélkül. Ennek oka, hogy minden egyes csatlakozási pont egy újabb hibalehetőséget rejthet.
- Legyen megfelelő a konnektor, legalább olyan, amely 16 Amper fogadására is képes több órán át. Léteznek már speciálisan villanyautókhoz kifejlesztett konnektorok is.
- Gondoskodni kell megfelelő villamos védelemről is (kismegszakító, érintésvédelmi relé, szükség szerint túlfeszültség-levezető).
A nem megfelelő vezetékek és konnektorok előbb-utóbb a töltő vagy akár az autó és a garázs kiégéséhez is vezethet. Javasolt tehát mindenképpen villanyszerelő szakember segítségét kérni, a biztonságos háttérrendszer kialakításán nem szabad spórolni.
Érdemes-e fali töltőbe beruházni?
A fali töltő felszerelése előtt azt érdemes tisztázni, hogy milyen gyorsan tölthető a PHEV és a nagyobb teljesítményű készülék valóban gyorsabb töltést eredményez-e. A plug-in hibridek egy része 16 Amperrel, azaz 3,7 kW-tal (pl. Volvo XC40), egy másik részük 32 Amperrel, vagyis 7,4 kW-tal (pl. Mercedes A250e) tölthetők. Ha az autó fedélzeti töltője 3,7 kW-os teljesítményű, akkor egy perccel sem lesz gyorsabb a töltés, akár egy nagy teljesítményű 22 kW-os fali töltővel töltik, akár egy 3,7 kW-os, konnektoros mobil töltővel.
A fali töltőnek mindenképpen előnye, hogy biztonságos, hosszabb távon is jól használható lesz és az egységes európai szabványok miatt akár egy későbbi (villany)autóval is biztosan kompatibilis. Az alapján érdemes tehát dönteni a beruházásról, hogy ki milyen hosszú távra tervez.
Összességében a PHEV modellek töltése is odafigyelést és előzetes tájékozódást igényel. Sőt, a villanyautókhoz képest jóval gyakrabban, általában naponta kell ezeket tölteni. Összességében az a fontos, hogy az életvitelhez, a napi autózáshoz megfelelő autótípust válasszuk, nincsenek abszolút igazságok ezen a téren.
Ha kérdés merül fel, örömmel állnak rendelkezésre a b-evmobil szakemberei, a webshopban professzionális termékválasztékkal, illetve telefonon díjmentes, 15 perces szakmai konzultációval +36705635825.