Álmaimban Amerika visszainteget – Cadillac Calais veterán teszt – Origo

Valójában a Calais márka belépő típusa volt, olyanoknak, akik Cadillac-kel akartak felvágni a szomszédaik előtt, de nem volt elég pénzük a drágább Fleetwoodra, Eldoradóra, vagy a DeVille-re. Meglepő, de egy harmadik generációs (emeletes fényszórós) DeVille és egy extrákkal telepakolt Calais között alig volt különbség. 

A francia kikötővárosról elnevezett modellcsaládot a Series 62 utódjaként hozta ki a General Motors  1965-ben, hogy betömje a felszereltségi rést a DeVille-ek és a Buick Electra meg az Oldsmobile 98 között.

A Calais alvázán, és a futóművén is osztozott az említett három típussal (a GM C-platformja). Ami a DeVille-hez alapból járt – elektromos ablakok és motoros ülések, AM rádió, légkondi és metálfényezés – azért a Calaisnál mind fizetni kellett. Háromfajta felépítménnyel gyártották, két négyajtós szedánként B-oszlopokkal és a nélkül, valamint kétajtós kupékarosszériával; kabrió nem volt.

Klíma, 147 féle kárpit és óriásmotorok

Alapból 7,0 literes, 340 lóerős V8 járt hozzá, felárért pedig 7,7-es (375 LE), de nem ez volt a legnagyobb: a második sorozat 8,2-es, 400 lovas motorral (a nyomatéka 746 Nm) is futott. A háromfokozatú THM-400-as automata váltót a Cadillac pont a Calais bevezetésének évében tette alapárassá összes modelljében. Nehéz megkülönböztetni a Calais két nemzedékét,  az 1965 és 1970 közötti elsőt és az 1971-től 1976-igy gyártott másodikat.

Tesztautónk 1967-es, azaz éppen a nagy, átfogó modellfrissítés évében született. Ez az előzőénél markánsabb V-forma hűtőrácsot, átszabott hátsó sárvédőket, és a kupénál módosított tetővonalat is jelentett. A villanyablakok, a légkondi, a vastagon párnázott műszerpult és az energiaelnyelő, teleszkópos kormányoszlop is az alapfelszerelés részévé vált.

A motorokban átalakították a szelepeket, a porlasztót  és az automataváltó hidrodinamikus nyomatékváltóján is változtattak. Ezután sem állt le a folyamatos fejlesztés, egészen a Calais gyártásának 1976-os befejezéséig – amikor a Seville leváltotta – minden évben jött valami új. Már 1968-ban eljutottak a 20 féle választható színhez és a 147 féle kárpitozáshoz!

Még kanyarodófény is járt hozzá alapáron

Ezt a Calais-t mai tulajdonosa itthon találta 2015-ben OT-rendszámmal, gyakorlatilag hibátlan állapotban. A vásárlás előtti helyszíni mustrán kiderült, hogy rozsdamentes a szerkezet, a hazavitel utáni átvizsgálásnál pedig az is, hogy a hajtáslánc, és a futómű is rendben. Csak az üléskárpitok felfeslett varrásait kellett rendbe hozni, meg a főfékhengert és a két első fékdobot.

A kipróbált Cadillacet a 7,0 literes alapmotor viszi, és gazdag szériafelszereltségének része már a kanyarfényszóró is: az első sárvédőkbe süllyesztett lámpák azon az oldalon lépnek működésbe, amerre indexelünk. Elektromosan mozgatható az első pad, elektromos a rádióantenna,  a fényszóróasszisztens pedig szürkületkor, alagútban vagy ködben automatikusan felkapcsolja a lámpákat.

Középhullámú, AM rádió van benne (a kétsávos AM/FM-ért felárat kértek), és hiányzik a tempomat is. Fejedelmi a helykínálat: bár kupé, akár hatan is elférnek a két soron. Az ajtók elég nagyok, hogy hátra is tornamutatványok nélkül lehessen beülni az előre, de ügyesen befelé is dönthető támlák mellett. Csendesen, bársonyosan duruzsol a hatalmas V8-as motor, igazi élmény az európai négyhengeresekhez szokott fülnek.

Hajóként siklik az úton, padlógázra ágaskodik

Az automataváltó kiválóan dolgozik, alapesetben másodikból indul, csak padlógázra kapcsol vissza (rövid időre) egyesbe, viszont akár már 35-40 km/h-nál is jöhet a harmadik. Komolyabb gázfröccsre az égnek emeli az orrát, és derekasan neki is iramodik. Gazdája szerint országúton 50 mérföld/órával (80 km/h) 13-14 l/100 km körül tartható a fogyasztása.

A klasszikus amerikai iskola szerinti lágyra hangolt elöl kettős keresztlengőkaros, hátul merevhidas futómű ringat, jó úton tényleg fenomenális érzés a suhanás, a kéttonnás kasztni szinte folyik az aszfalton.  Az úthibákat is könnyen kivasalja, de a puha felfüggesztés velejárója, hogy fékezéskor bólogat, kanyarban pedig imbolyog. Merészebb ívmenetben az utasok is csúszkálnak az egybepadokon. A kormányt kisujjal is lehet forgatni, igaz, a csigás szerkezet némi késéssel reagál.

A könnyű volán nagy segítség, parkoláskor, és még a kilátás is jó, csak az a baj, hogy ez a sétahajó elfoglal majd két parkolóhelyet. Vákuumos rásegítős a négy dobfék, jól adagolhatók és meglepően hatékonyak is. A Cadillac – még a legpóriasabb is – ma is státuszszimbólum, mifelénk meg pláne, úgyhogy a forgalomban nagyon megnézik, amikor pedig leparkol, rendszeresen körbejárják.

 Még több veterános olvasnivaló a Retro Mobil júliusi számában: