A húsz legszebb autó az aranymetszés szerint – Autopro.hu

Érdekes listát állított össze a brit Click4Reg arról, hogy melyik autók állnak a legközelebb az aranymetszéshez. A húsz autóból álló listán többségben vannak az olasz márkák, és mindössze négy olyan modellt találunk, amit 2000 után gyártottak.

A lista azért is különleges, mert maga a szépség fogalma relatív, azonban az aranymetszés egy egzakt szám, amihez viszonyítva meghatározhatjuk, hogy melyik autók állnak a legközelebb a természetes harmóniához.

Szuperautók az élen

Nem éppen hétköznapi autókkal kezdődik a lista: az aranymetszéstől mindössze 1,33 százalékkal tér el a McLaren F1 1994-es modellje, így ez számít a legszebb autónak ebből a szempontból. A második helyen az 1970-es Lamborghini Miura áll közel kétszázalékos eltéréssel, a harmadik a Ferrari TR250 2,36 százalékkal.

A negyedik helyen ismét egy olasz autó következik, az 1974-es Lancia Stratos sportautó, míg az ötödik az egész listában a legmodernebb jármű, a 2017-es Bugatti Chiron.

Túlsúlyban a Ferrari

Az első húszban összesen öt Ferrarit találunk – a már említett TR250-en kívül a hatodik helyen áll a 288 GTO 1984-ből, tizedik az 1969-es Dino 246 GT, tizenegyedik az 1984-es F40-es, míg 19. helyen az 1968-as Daytona fért még be.

Az első tízben az említett modellek mellett a Jaguar C-Type található 1952-ből a hetedik helyen, nyolcadik 1967-ből az Alfa Romeo T33 Stradale, kilencedik pedig a 1968-as Ford GT40.

A huszadik helyen álló Alfa Romeo 8C Competizione 12,66 százalékkal tér el arányaiban az aranymetszéstől, míg az első tízbe legfeljebb 7,43 százalékos eltéréssel lehetett beférni.

A listát az autók hivatalos adatai alapján állították össze, a magasság és a szélesség egymáshoz való arányából számolták ki az aranymetszéstől való eltérést.

Neked Ajánljuk