5 ország, ahol futótűzként terjednek a robotok – Portfolio

Szingapúr

Szingapúr leginkább pénzügyi központként ismert, de a városállam az utóbbi időben a robotika úttörőjeként is nevet kíván szerezni magának, ehhez pedig számos robotikához köthető kutatói részleggel rendelkezik. A Nemzetközi Robotikai Szövetség 2019-es számításai szerint Szingapúr rendelkezik a 10 ezer munkavállalóra jutó legtöbb robottal, náluk 918 ez a mutató.

Leginkább az elektronikai iparágban, különösen a félvezetők és a számítástechnika területén mutatkozik igény az ipari robotok iránt, így a kínálat 75%-át ezek a szektorok szívják fel. Ezt többek közt úgy sikerült elérni, hogy a szingapúri kormány 2016-ban több, mint 450 millió szingapúri dollár (nagyjából 100 milliárd forint) értékben tett ígéretet beruházásokra egy három éves időtartamra, melynek célja a robotika fejlesztése és bevezetése több fontos területre, mint az egészségügy, az építőipar, gyártószektor vagy a logisztika. Indítottak egy ennél ambiciózusabb programot is Research, Innovation and Enterprise 2020 néven, amely több, mint 19 milliárd szingapúri dolláros (nagyjából 4000 milliárd forint) büdzsével rendelkezik öt évre kiterjedően. Ezt az összeget is kutatási és fejlesztési programok támogatására fordítanák.  

Dél-Korea

2017-ben Dél-Koreában 868 ipari robot jutott 10 ezer dolgozóra, 2019-re azonban ez a szám 868-ra emelkedett. Szingapúrhoz hasonlóan Dél-Korea esetében is az elektronikai iparág szereplői között jelentkezett igény az ilyen innovációk iránt. A dél-koreai kormány is komolyan veszi a robotika támogatását, ígéretet tettek például arra, hogy könnyítenek a robotikai szektort érintő állami szabályozásokon, egyúttal pedig megnövelik az iparágnak juttatott állami forrásokat is 32%-kal. A kezdeményezés hatására a becslések szerint 2021-ben 630 ezer ipari robot fog működni az ázsiai országban.

Japán

Japán már évek óta a világ vezető exportőre a robotok terén, 2012-es kivitelük például 3,4 milliárd jen értékű robot volt (nagyjából 9,4 milliárd forint), amellyel ők adták a teljes piaci kínálat 50%-át. Japánban egyébként 364 ipari robot jut 10 ezer munkavállalóra. Ez ugyan kevesebb, mint Dél-Korea vagy Szingapúr esetében, Japán viszont a világ legfontosabb robotgyártója, ahol gyakran maguk a robotok gyártják le a robotokat. Az elkészült robotokat leginkább az elektronikai szektorban, az autóiparban és a fémiparban hasznosítják.

Japán emellett élen jár az úgynevezett kiszolgáló robotok piacán is és az ország következetesen fordít forrásokat arra, hogy a robotok javítsanak az emberek életminőségén. Ennek keretein belül több korszerű technológiát is alkalmaznak, mint a mesterséges intelligencia vagy big data struktúrák.

Svédország

Svédország elsősorban az európai országok közül emelkedik ki a robotika elterjedése kapcsán. Az országban 274 ipari robot jut 10 ezer munkavállalóra, melynek nagy része az autóiparban és a fémiparban csapódik le. Az Európai Bizottság 2017-es felmérése alapján a svédek 80%-a pozitívan értékeli a robotok és a mesterséges intelligencia megjelenését, illetve a svéd szakszervezetek is támogatják a robotizációs törekvéseket. Svédország emellett számos robotikával foglalkozó vállalatnak ad otthont, mint például az ABB Robotics, az IBC Robotics, a Robotdalen vagy a Giraff.

Dánia

Dánia is élen jár a robotizációban, a kevesebb, mint 6 millió fős országban 243 ipari robot jut 10 ezer munkavállalóra. A dániai Odense városa ezen felül arra törekszik, hogy a világ legjelentősebb központjává nője ki magát a robotika fejlesztése és kereskedelmi célokra történő hasznosítása terén. Eddig nagyjából 129 vállalat és beszállító részvételével alakítottak meg egy klasztert, Odense Robotics néven, amely a kapacitások optimalizálást hivatott szolgálni.

Címlapkép forrása: Koichi Kamoshida/Getty Images

Neked Ajánljuk