3 év után újra nyereséges a Waberer’s – Portfolio

Közzétette legfrissebb számait a Waberer’s, a cég árbevétele tavalyi első negyedéves 173,8 millió euróhoz képest 18,1 százalékkal 142,3 millió euróra csökkent, ami lényegében megegyezett az előző negyedévben (4Q20) elért szinttel. Az éves árbevétel csökkenés döntően az ITS szegmensben 2020 júliusában bevezetett ún. Kereskedelmi Sáv modellnek tudható be, mely keretében – alacsonyabb flotta méret mellett – kizárólag a nyereségesen üzemeltethető kiválasztott földrajzi régiókat, illetve ügyfeleket szolgálja ki a vállalat.

Az EBITDA 7,9 százalékkal 16,6 millió euróra nőtt év/év alapon, míg az EBITDA marzs 11,7 százalék volt, amely 2,8 százalékpontos javulást jelent 2020 első negyedévéhez képest.

Profitsoron, a bázisidőszak vesztesége 2,7 millió eurós adózott eredménybe fordult át, ami 5,2 millió eurós javulást jelent 2020 első negyedévének rendszeres, illetve 5,8 millió eurós javulást a bázis időszak riportált nettó eredményéhez képest. Utoljára 2018. első negyedévében termelt profitot a Waberer’s,

így három év után most lett először ismét nyereséges a cég.

Nemzetközi Fuvarozási szegmens árbevétele 26,9 százalékkal 81,4 millió euróra csökkent a tavalyi év azonos időszakához képest. A szegmensben a negyedév során használt járművek átlagos darabszáma 892-vel, azaz 30,3 százalékkal csökkent a bázis időszakához képest, amely az árbevétel csökkenés elsődleges oka volt.

Regionális Kontrakt Logisztikai szegmens árbevétele év/év alapon 4,1 százalékkal, 44,3 millió euróra csökkent 2021 első negyedévében. A szegmens árbevételének csökkenése részben a devizahatással magyarázható, hiszen az EUR/HUF árfolyam változása 2020 első negyedévéhez képest negatívan befolyásolta az euróban számolt bevételt (a szegmens negyedéves árbevétele forintban számolva 1 százalékkal nőtt).

A cégcsoporton kívüli ügyfeleknek nyújtott biztosítási szolgáltatásokat magába foglaló Egyéb szegmens árbevétele 2,5 százalékkal nőtt év/év alapon és 18,7 millió eurót ért el 2021 első negyedévében.

A Nemzetközi Fuvarozási szegmens EBITDA-ja 3,8 százalékkal 6,4 millió euróra csökkent a negyedik negyedévben, viszont a Regionális Kontrakt Logisztikáé 2,8 százalékkal 7,2 millió euróra nőtt, míg az Egyéb szegmensé 74,3 százalékkal 3 millió euróra emelkedett.

  • A menedzsment várakozásai szerint a 2020 első, Covid által még kevéssé érintett negyedévéhez, illetve az előző negyedévekhez képesti folyamatos javulás továbbra is alátámasztja a megkezdett stratégia helyességét, illetve a javulás fenntarthatóságát;
  • Az Egyesült Királyság irányába történő fuvarozás a Brexit következményeképpen a negyedév elején minden szereplő számára okozott operációs nehézségeket, azonban a Waberer’s csoport folyamatosan képes volt fenntartani a szolgáltatását, és elkötelezett maradt ezen desztináció mellett;
  • Eseti jellegű, ideiglenes gyárbezárásokat tapasztalt a vállalat a negyedév során alkatrész hiány, illetve a járvány helyzet miatt, ezek azonban materiális hatást idáig nem okoztak a társaság eredményére, és – amennyiben a jelenlegi külső környezetben nem történik jelentős romlás – a következő időszakban a menedzsment elsősorban napi munkaszervezési kihívásokra, és kevésbé az eredménytermelési képességet jelentősen befolyásoló hatásokra számít.

A Waberer’s árfolyama idén 2,9 százalékkal került feljebb, amivel a részvény relatíve alulteljesítő a BUX-hoz képest, melynek értéke 4,9 százalékkal nőtt idén.

Címlapkép: Akos Stiller/Bloomberg via Getty Images

Neked Ajánljuk