Új ikonok érkeznek a Windows 10-be, de más újítás is várható – hvg.hu

A Microsoft néhány éve leplezte le úgynevezett Fluent Design stílusnyelvét. Ebbe illeszkedve születtek meg a Windows 10 át-, illetve újradolgozott rendszerikonjai is, amelyek hamarosan minden számítógépre megérkeznek.

Új rendszerikonokat készített a Windows 10 számára a Microsoft – jelentette be egy nem túl hosszú blogbejegyzésében a redmondi óriás, egy másik hasznos újítással együtt.

A 21327-es kiadásban helyet kapó piktogramok (nagyobb méretben itt nézhetők meg) a redmondi cég által pár éve meghonosított Fluent Designhoz illeszkednek. Ez utóbbi a windowsos környezetből ismerős Metro/Modern stílus Windows 10-es megfelelője.

©

A szoftvergyártó a tálcáról előhívható hírolvasó ablakának is új külsőt készített, habár itt sem számíthatunk drasztikus változásra: a különbség mindössze annyi, hogy az új kiadásban az adott híranyag háttérre már az egész tartalmat kitölti, illetve a közösségi médiás ikonok (megosztás, lájkolás) jobban előtérbe kerülnek.

A fejlesztéseket egy frissítés útján juttatja majd el a számítógépekre a Microsoft, valamikor az év második felében.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Neked Ajánljuk