Új ár-érték bajnok mobilok: Magyarországon a Xiaomiból kivált Poco új készülékei – hvg.hu

Három új okostelefon mellett egy új okosórát is piacra dob itthon a Xiaomi fiatalos új almárkája.

A Xiaomi 2018 augusztusában egy vadonatúj elérhető árú csúcsmobillal rukkolt elő, ez volt a Pocophone F1. Ezt követően több hasonló készülék is napvilágot látott Poco néven, majd pedig 2020-ban a Poco kivált a Xiaomiból és azóta külön márkaként tevékenykedik.

Magyarországon egyelőre kevesen ismerik a brandet, de ez hamarosan változathat, ugyanis a Poco számos új terméket vezet be a hazai piacon, melyekről hamarosan részletes tesztben fogunk beszámolni. De a szerda esti bemutatón már megnézhettük, mit mutat a papírforma.

Poco F4

A gyártó egyik legfrissebb újdonságában egy 6,67 colos képátlójú 120 Hz-es AMOLED kijelző található, mely nemcsak HDR10+, hanem Dolby Vision támogatást is élvez. A motorháztető alatt a Qualcomm egyik korábbi felsőkategóriás chipsete, a sebesség terén ma sem megvetendő Snapdragon 870 teljesít szolgálatot.

Ez a Poco első olyan készüléke, melynek főkamerájába optikai képstabilizátor került. A 64 megapixeles modul mellett egy 8 megapixeles nagylátószögű egység és egy autofókusz nélküli 2 megapixeles makrokamera található. Utóbbi visszalépést jelent az F3-as elődben lévő 5 megapixeles autofókuszos egységhez képest.

A 4500 mAh kapacitású akkumulátor maximum 67 W-tal tölthető és egy teljes töltés 38 percnyi időt vesz igénybe. Alapáron jár nemcsak a töltőfej, hanem az USB A-C kábel, a szilikontok és a kijelzővédő fólia is. Ez a többi új készülék esetében is hasonlóan alakul, a telefonok közös vonása továbbá az 5G, az Android 12 operációs rendszer és a MIUI 13 felhasználói felület.

A 6/128 GB-os alapmodell 200 ezer forintba kerül, a 8/256 GB-os verzióért pedig 210 ezer forintot kérnek el.

Poco X4 GT

Szintén vadonatúj modell a június végén leleplezett X4 GT, melyben hajszálnyival kisebb, 6,6 colos kijelző található. Az IPS LCD technológiájú panel kontrasztban és fényerőben elmarad az F4-ben lévő társától, cserébe viszont a játékokban jó szolgálatot tevő 144 Hz-es frissítéssel kecsegtet.

A minden körülmények mellett fürge működésre a Mediatek népszerű új chipsete, a Dimensity 8100 jelent garanciát, mely egy 5080 mAh kapacitású telepből nyeri a működéséhez szükséges energiát. A 67 W-os gyorstöltés itt is adott, egy 0-100 százalékos procedúra 46 perc alatt tudható le.

A főkamera az X4 GT-ben is 64 megapixeles, de egyrészt kicsit gyengébb a fényereje, másrészt nincs benne optikai képstabilizátor. A nagylátószögű kamera 8 megapixeles, a makromodul 2 megapixeles felbontású.

A többek közt jack dugaljjal is felvértezett készülék 8/128 GB-os kivitelben 170 ezer forintos áron debütál Magyarországon.

Poco F4 GT

Az áprilisban debütált F4 GT 6,67 colos AMOLED panelje 1 milliárd színárnyalat megjelenítésére képes, és a mai elvárásoknak megfelelően 120 Hz-es frissítésű, illetve HDR10+ támogatású.

Az elsősorban gamereknek szánt újdonság oldalán dedikált játékvezérlő gombok találhatók, az első osztályú sebességről pedig a csúcskategóriás új Snapdragon 8 Gen 1 chipkészlet gondoskodik.

A kameraszett az X4 GT-ben lévőhöz hasonló, vagyis optikai képstabilizátort sajnos nem kapunk a pénzünkért. A 4700 mAh kapacitású akkumulátor rekordgyorsan, akár 17 perc alatt teljesen feltölthető, köszönhetően annak, hogy az alapáras töltőfej nem kevesebb, mint 120 W-os teljesítményre képes.

Az F4 GT 8/128 GB-os változatát 270 ezer forintos áron jegyzik, a 12/256 GB-os kivitel árcéduláján 310 ezer forintos összeg olvasható.

Poco Watch

Az áprilisban leleplezett első Poco okosóra is megérkezett Magyarországra. A 30 ezer forintba kerülő Poco Watch előlapját egy 1,6 colos képátlójú és 320×360 pixeles felbontású négyszögletes AMOLED kijelző uralja.

A 31 grammos kütyü 100+ fitnesz üzemmódot támogat, ezenkívül a véroxigénszint-mérés, a 24 órás pulzuskövetés, az alvásmonitorozás és a menzesznaptár mellett sem mehetünk el szó nélkül.

Az energiaellátásról egy 225 mAh kapacitású aksi gondoskodik, mely a gyártó szerint 14 napos üzemidőt tesz lehetővé. A por- és vízálló kivitelű Poco Watchban többek közt GPS-vevő is található.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Neked Ajánljuk