Történelmi magyar siker – Exigo megnyerte a 2019-es WCG Hearthstone versenyét – Esport1

Exigo nyerte a WCG-t, újabb magyar siker született.

A World Cyber Games az egyik legpatinásabb, legöregebb e-sport sorozat a világon. Ide minden évben a világ minden tájáról érkeznek játékosok, hogy hazájukat képviseljék, akár a csapatversenyekben, akár az egyéni számokban. A Hearthstone már évek óta ott van a verseny palettán és az összecsapásokon bizony nagy nevek is fordultak már meg. Viszont idén kisebb meglepetésként ért minket, hogy folytatva a hagyományokat, ismét lesz magyar játékos a WCG-n. Hiszen exigo kijutott az európai selejtezőből és repülhetett Kínába.

A verseny formátuma az idei Blizzard recept, sima Specialist, 3 pakli variációval és a meccseket Bo3-ban kellett lenyomni. Az összdíjazás 40 000 dollár volt, amit az első három helyezett között osztottak szét. Az izgalmak pedig ma reggel kezdődtek, hiszen a magyar játékos nemrég még a döntőben viaskodott ellenfelével, de végül nagyjából fél órával ezelőtt sikerült, megnyerte a viadalt és ezzel ő lett a 2019-es WCG Hearthstone bajnoka.

A kupa és persze az elismerés mellett, exigo ezzel 25 000 dollárt húzott be, ami nagyjából 7 millió Ft körül mozog. A szerkesztőség nevében gratulálunk, exigo már nagyon megérdemelte, hogy egy ilyen rangos eseményen is összejöjjön egy siker, hiszen az utóbbi években mindig az utolsó akadály volt a buktató. Amint kipihente magát, megpróbáljuk majd elérni és kifaggatni arról, hogy mi is történt?

OSZD MEG VELÜNK VÉLEMÉNYEDET KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Neked Ajánljuk