Szép mentés – teszteltük a már Google-kompatibilis Honor 50-et – Origo

Ez persze akkor nem volt egészen igaz, hiszen minden Honor-telefon mögött Huawei technológia lapult, a Huawei kezelőfelületével, szoftveres hátterével, a különbség leginkább a külsőben mutatkozott meg, valamint abban, hogy néhány bizonytalan, kísérleti jellegű újítást először inkább a Honor készülékein próbáltak ki, és ha ott bizonyított, akkor kerülhetett át a prémium Huawei-telefonokba.

Aztán jött a kereskedelmi csörte az Egyesült Államok és Kína között, a Huawei elesett a Google-licenctől, majd eladták a Honor almárkát, hogy az legalább így kikerüljön a korlátozások alól. Szóval évekkel később végül bekövetkezett az, amit akkor a Honor munkatársai csak szólamokban próbáltak eladni nekünk: a Honor tényleg egy önálló entitássá vált.

A Honor célja innentől kezdve az, hogy egy igazi prémium márkává váljon, azonban ahhoz, hogy ezt megmutassa, egy csúcstelefonra lesz szükség. Ez egyelőre nem érkezett meg, hanem a nagy európai visszatérést egy középkategóriás készülékre, a Honor 50-esre bízták a kínaiak.

Mondjuk azt meg kell hagyni, hogy a prémium megjelenésre itt sem lehet panasz, legalábbis ha a külsőt nézzük.

Persze, ma már nehéz kiemelkedni egy okostelefonnak a külsejével, hiszen leginkább egy nagy kijelzőből, meg valami hátlapból áll az egész (amire úgyis mindenki tokot rak), de a Honor 50 tényleg nagyon jól néz ki. A kijelzője lefolyik az oldalakon, a kávái keskenyek, a kamerát pedig egy lyukba ütötték a képernyő tetején, A kerete fém, a hátlapja pedig üveg, a nálunk járt példány esetében egy egészen különleges, csillogós felülettel.

Egész egyszerűen jó ránézni és jó megfogni. De tokot mindenképp tenni kell rá (szerencsére alapból adnak is hozzá, meg egyébként USB-C-s füllhallgatót is), mert az összes hasonló üvegszendvics telefonhoz hasonlóan ez is nagyon hajlamos kicsúszni a kézből, illetve egy pillanat alatt magától lemászik bármilyen felületről, ami akár csak 1 fokot is lejt a vízszinteshez képest.

Bevallom, nekem a Honor 50 egy pillanat alatt nagyon közel került a szívemhez, mert előtte évekig egy Huawei Mate 20 Prót használtam, amit annyira megkedveltem, hogy le sem akartam váltani – mert, hogy nem volt mire, hiszen a Mate-sorozat újabb tagjai már Google nélkül érkeztek. Az új Honor viszont nem csak a nagyon szép, oldalt lefolyó OLED-kijelzővel adja szinte ugyanazt az érzést, hanem bekapcsolás után a kezelésével is, így gyakorlatilag rögtön otthon éreztem magam, és mindenki ugyanígy fog érezni, aki a régebbi Huawei-telefonját cserélte volna le, csak Google híján nem talált másik alternatívát.

Mert azért nem volt még olyan rég, hogy a Huawei és a Honor külön váltak, így a kezelőfelület kinézete, működése gyakorlatilag pontosan ugyanolyan.

Sőt, a Mate 20 Pro ugyan a mai napig egy nagyon gyors és erős telefon, de azt a simaságot nem tudja nyújtani, mint amit a Honor 50 a maga 120Hz-es kijelzőjével, ami szerencsére adaptív módon működik, tehát csak akkor tekeri feljebb magától a képfrissítést, amikor arra tényleg szükség van, így spórol az akksival.

Szerencsére a hardveres háttér is megvan ennek a megfelelő meghajtásához. Egy Snapdragon 778G központi egység hajtja meg a készüléket, ami nagy vonalakban az erős középkategóriát képviseli, tehát hétköznapi felhasználás során bőven mindenre elég, mellé pedig a mi tesztkészülékünkbe 8 gigabájt memória és 256 gigabájt tárhely került, valamint megoldott az 5G támogatása is.

Talán az egyetlen pont, ahol vegyes érzéseim vannak, az a kamera. Mármint a kamerák, mert természetesen több van belőlük, a hátlapon nagyon szépen megmunkált két körbe rendezve. A fő kamera 108 megapixeles, és önmagában elfoglalja az egyik karikát. Jó fényviszonyok mellett szépen teljesít, részletes képeket készít, szuper színekkel.

Azonban az éjszakai teljesítménye egyelőre hagy kívánnivalót maga után. Lehet vele jó képeket készíteni, csak kicsit esetleges, és a legnagyobb baj, hogy túl sokáig exponál. Nekem ez szoftveres problémának tűnik, mert nagyjából biztos vagyok benne, hogy a lencse és a szenzor ennél többre képes, és ezt látszik alátámasztani az is, hogy néhány napja érkezett egy frissítés, ami több ponton javított a kamera teljesítményén, így csak reménykedni tudok benne, hogy a Honor tovább folytatja a munkát, mert ebből egyértelműen többet ki lehetne hozni.

A hátlapon lévő többi kameraegység viszont felejthető.

A 8 megapixeles ultraszéles lencse legjobb esetben is elfogadható képeket készít, ami mellé kapunk 2 megapixeles mélységszenzort, ami a portré módnál segít be, valamint egy 2 megapixeles makró kamerát ami… végülis teszi a dolgát a nagyon közeli képeknél.

Az előlapi kamera 32 megapixeles, és megfelelő fényviszonyok mellett ez is nagyon jól teszi a dolgát,  részletgazdag, szuper képeket készít, megfelelően kimosott háttérrel, ha úgy kérjük, de ugyanaz érvényes rá, mint a hátlapi főkamerára: kicsit rosszabb fényviszonyok mellett nagyon elkezd esni a minőség, pedig biztos vagyok benne, hogy ebben a lencsében is sokkal több lakozik, mint amit most kihoznak belőle.

Ezeket követően azonban már ismét csak jó hírek vannak hátra: a 4300 milliamperórás akkumulátor meglehetősen jól bírja szuflával, de a 66 wattos gyorstöltés az igazi áldás (természetesen a hozzávaló gyorstöltőt mellékelik a dobozban), így nulláról 80% környékére mindössze fél óra alatt fel lehet rántani a telefont.

Kinek ajánlható tehát a Honor 50?

Gyakorlatilag mindenkinek, aki régebben szerette a márkát, vagy aki Huawei-telefonról szeretne váltani valamire, ami nagyon ismerős lesz, csak van rajta Google-támogatás. Valamint azoknak is, akik egy nagyon minőségi, prémium érzetű készüléket szeretnének, szuper kijelzővel, viszont megelégszenek azzal, hogy a fő kamera egyelőre leginkább csak jó fényviszonyok mellett készít jó képeket.

A Honor 50 már kapható Magyarországon, a 6/128 gigabájtos verzió 189 990, míg a nagyobbik 8/250 gigabájtos változat 219 990 forintos ajánlott fogyasztói áron érhető el.