Rá se lehet ismerni Tony Starkra az új Bosszúállók-játékban – Index

Két nagy dobása is volt a Square Enixnek, ezek foglalták keretbe a Los Angeles-i E3-on tartott sajtóprezentációt. A látványos új trailer mellett bőven mutattak játékmenetet is a négy éve bejelentett Final Fantasy VII Remake-ből, ami az elhúzódó fejlesztés után egyszerre próbál megfelelni az eredeti rajongóinak, és az új játékosoknak. A Marvel’s Avengersből főleg átvezető jelenetek voltak, de alapvetően ütősnek néz ki, viszont a mozis univerzum kedvelőinek beletelhet majd egy kis időbe, amíg hozzászoknak a karakterek eltérő kinézetéhez.

A világ egyik legjobban várt remake-je közeleg

Sokat kellett rá várni a 2015-ös bejelentése óta, de végre tényleges játékmenetet, és eddig rejtegetett karaktereket is bemutattak a kultikus, sokak által máig a világ legjobb játékának tartott Final Fantasy VII felturbózott újrakiadásából – sőt, az E3-on már játszható demót is ki lehet próbálni.

Az elmúlt években szó volt lecserélt külsős fejlesztőcsapatról, a Kingdom Hearts III megjelenése után átcsoportosított erőforrásokról, de igazán néhány hete gyorsultak fel az események a projekt körül. Májusban a PlayStation State of Playen jött egy kedvcsináló új trailer, Los Angelesben pedig már a nagy Square Enix prezentáció előtt hangolták a rajongókat a 2020. március 3-i megjelenési dátum bejelentésével.

„Köszönjük a támogatást és a türelmet az évek során” – vezette fel a bemutatót Kitasze Josinori, a Remake producere, és az eredeti, 1997-es FFVII készítője. Előzetesen az egyik legnagyobb kérdés az volt, hogy mi lesz az epizodikus tervekkel: a készítők ugyanis már korábban jelezték, hogy a méreteiből adódóan nem egyetlen megjelenésben ültetnék át az eredetit modern formájába, ennek viszont sokan nem örültek. Kitasze azt mondta, hogy az újragondolt játékban jobban el tudtak mélyedni a világban és a karakterekben, összességében pedig két Blu-ray-lemeznyi tartalmat ígért jövő márciusra. Azt is elmondta, hogy a legnagyobb városban, Midgarban játszódó részt úgy kibővítették, hogy az önmagában egy teljes játékot tesz ki. Így bőven lesznek új elemek azoknak is, akik kívülről fújják a régi helyszíneket, viszont továbbra sem tudni, pontosan hány játékban gondolkoznak.

Egy másik sarkalatos pont a harcrendszer volt, amit most már nemcsak egy-egy rövid trailerrészletből kellett találgatni, hanem részletesen bemutatták az első boss-csatán keresztül (ami egyébként centire hozta az 1997-es játékban látott fordulatait). Az eredeti Final Fantasy VII még csúsztatott, körökre osztott harcrendszert használt, és az egyik kulcskérdés az volt, hogyan lehet ebből úgy megőrizni elemeket, hogy közben a mai gyors akcióhoz szokott játékosok se csalódjanak.

„Valós idejű akció stratégiai harccal ötvözve”

– adták meg a választ. Ez a hibrid rendszer elsőre elég meggyőzőnek tűnt, a sima támadás mellett ATB-csík is töltődik, amivel elő lehet hozni a taktikai parancsokat, vagyis a jól ismert varázslatokat, különleges képességeket, stb. A taktikai módban van idő gondolkozni az oldalmenüben, de a dinamikusabb akcióhoz be lehet állítani shortcutokat.

Természetesen megmaradtak a játék fontos elemének számító matériák is, a főszereplő Cloud kardjában jól látszódott is a helyük. A látványos harc közben lehet váltogatni a csapattagok között, akik közül Barretten és Aerith-en kívül a közönség óriási ovációja mellett Tifát is felfedték egy új trailerben (és még így is megmaradt további öt karakter bemutatása a következő hónapokra). A motoros üldözés mellett a végére is maradt ujjongás, ott ugyanis feltűnik a trailerben az ikonikus főgonosz, Sephiroth is.

A Final Fantasy VII Remake bemutatója nem okozott csalódást, habár még mindig csak a játék legelejét ismerhettük meg: első ránézésre jól sikerült ötvözni a régi játékmenetet az új elvárásokkal, miközben rengeteg nosztalgikus elemet villantottak fel.

Avengers, reassemble!

Ahhoz képest, hogy az első Bosszúállók-filmet még 2012-ben mutatták be, elég sokat kellett várni egy nagyszabásúnak ígérkező, igazi Avengers-játékra. A Marvel Games és a Square Enix még 2017 elején jelentette be, hogy összeáll a projektre, de néhány kiszivárgott minimálinfón kívül idáig nem sokat lehetett tudni a készülő játékról. Ezért az E3-at is lázban tartotta, hogy végül mivel rukkol elő a Tomb Raidert is fejlesztő Crystal Dynamics.

Kaptunk egy Hulk-zúzást, meg lelkizéssel vegyített akciójeleneteket, de a játékmenetből még alig mutatott valamit a trailer, amiben Amerika Kapitány, Vasember, Thor, a Fekete Özvegy és Hulk tűnik fel – csak nem teljesen úgy, ahogy ismerjük őket. Furcsa egyveleg, hogy a karakterek szuperhős-dizájnja, meg úgy általában a vizuális stílus a Marvel filmes univerzumát idézi, de

Chris Evans, vagy Robert Downey Jr. digitális mását hiába keressük a maszkok alatt.

Bill Rosemann, a Marvel Games alelnöke és kreatív igazgatója külön kihangsúlyozta a bejelentésnél, hogy a játékban a Crystal Dynamics interpretációjában láthatjuk viszont a kedvelt karaktereket, akiknek a hangját így is olyan, videójátékos viszonylatban nagy sztárok adják, mint Troy Baker, vagy Nolan North.

Lesz single player, de az igazi a maximum négyfős kooperatív multiplayer, amikor a haverokkal együtt menthetjük majd meg a világot a legújabb fenyegetésektől. Az mozis sztorihoz nem csatlakozó alapsztori amúgy azzal indul, hogy egy tragédiával végződő küldetés után a Bosszúállók szétszélednek, de öt évvel később a világmegmentés újra összehozza őket. Innen jönnek majd az egyre újabb kihívások évekkel a megjelenés után is.

Az E3-on az öt induló karaktert mutatták be, de később becsatlakoznak majd a többiek is, egy külön videóban feltűnt például Hank Pym is. A fejlesztők mindenkit megnyugtatva kiemelték, hogy a folyamatosan kiadott új karakterek és területek ingyenesen elérhetőek lesznek a későbbiekben is. 2020. május 15-ig kell várnunk, hogy kezünkbe vehessük az új arcot kapott Thor pörölyét, vagy Amerika Kapitány pajzsát.

És ami még kitűnt a sok remaster közül

Egy szimpla traileren kívül kicsit többet tudhattunk meg az Outriders nevű új posztapokaliptikus, idegen bolygón játszódó kooperatív shooterről is, de a játékmenetből semmit nem mutattak meg. A fejlesztőktől olyan hangzatosan semmitmondó jellemzés is elhangzott, hogy „ez egy sötét, modern shooter, hagyományos értékekkel”. Egyébként alapvetően ígéretesnek tűnt a hangulat, és az egytől-három játékosig terjedő kooperatív mellé erős sztorit is ígértek 2020 nyarára.

A népszerű, már 16 millió regisztrált felhasználónál járó MMORPG, a Final Fantasy XIV harmadik, július 2-án már megjelenő kiegészítőjét, a Shadowbringert Josida Naoki producer mutatta be. Két új játszható faj mellett a sztoriról azt ígérte, hogy közel olyan grandiózus lesz, mint egy egyjátékos RPG-é.

Egyébként pedig a remaster-cunami, a Final Fantasy-zenékkel erősítő Square Enix music reklámja és az indie-vonal mellett (a teljes prezentációt itt lehet visszanézni) ezek voltak még a legérdekesebbek:

  • Előzetesen lehetett tudni, hogy lesz a Dying Light 2-ből is új trailer. A posztapokaliptikus, zombis-menekülős játék 2020 tavaszán jelenik meg.
  • A Square Enix év elején végre-valahára kiadta a sokak által régóta várt Kingdom Hearts III-at, amihez most az első DLC-t, a Re:Mindot is bepromózták.
  • Az újabb epizódok érkezése elé kapott előzetest a Life is Strange 2, a 2015-ös díjnyertes kalandjáték folytatása is.
  • Japánban már 2018 végén kijött a Dragon Quest Builders 2, de mindenhol máshol majd július 12-én jelenik meg. Az új trailerben elég részletesen kivesézték a Dragon Questet és a Minecraftot ötvöző játékmenetet.
  • Meglepetés volt, hogy bejelentették a Final Fantasy VIII remasterelt verzióját is, amit szintén nagy ujjongás kísért. Ez még idén érkezik is.

Most már letudta az E3 előtti nagy prezentációját az Electronic Arts, a Microsoft, a Bethesda, a Devolver Digital, és a Ubisoft is. A Square Enix után már csak a Nintendo bemutatója van hátra, ez magyar idő szerint kedden este 6-kor kezdődik, erről is beszámolunk majd.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!

Neked Ajánljuk