Most jelentette be a NASA: hatalmas aszteroida száguld a Föld felé – Bors

A tudósok potenciálisan veszélyes aszteroidának minősítették az űrkőzetet.

A tudósok potenciálisan veszélyes aszteroidának minősítették az űrkőzetet.

A NASA kutatói a hét elején jelentették be, hogy december 11-én egy hatalmas aszteroida fogja súrolni a Föld pályáját.

A 4660 Nereus aszteroida néven ismert kb. 329 méter magas űrszikla nagyobb, mint az Eiffel-torony. A sebességét pedig körülbelül 23 700 km/h becsülték meg, ezzel halad az életet adó bolygónk felé – szúrta ki a Ripost.

A jelenlegi számítások szerint 7,4 millió kilométerre fogja megközelíteni a Földet, ami miatt potenciálisan veszélyes kategóriába sorolták.

A kissé ijesztő elnevezése ellenére azonban a 4660 Nereus aszteroida várhatóan több mint 3,8 millió kilométeres távolságban száguld majd el a Föld mellett. Ez tízszerese a Föld és a Hold közötti távolságnak, így ez a közeledő aszteroida nem ad okot az aggodalomra.

A NASA földközeli objektumnak (NEO) nevez mindent, ami 193 millió kilométeres közelségen belül halad el a Föld mellett. Jelenleg ezekben a percekben is egyébként több ezer NEO-t követnek nyomon a tudósok.

A 4660 Nereus aszteroidát Eleanor Helin csillagász látta először 1982-ben, és viszonylag rendszeresen elhalad a Föld mellett – írja a PC.

A NASA és a japán űrügynökség, a JAXA még azt is fontolgatta, hogy a Hayabusa űrszondával eltérítik a pályájáról, hogy ne kerüljön ismét ilyen közel a Földhöz.

Neked Ajánljuk