Miért távozott Shawn Layden a Sony-tól? Hosszú idő után választ adott! – theGeek

Közel két év kellett ahhoz, hogy Shawn Layden (aki a Sony és a PlayStation brand alatt több vezető beosztásban is dolgozott hosszú ideig) elárulja, miért is hagyta el a korábbi munkahelyét.

A Bloomberg megtudta, hogy Layden miért távozott a Sony-tól, holott 2019-re már hat konzol elindítása felett bábáskodott. Shawn Layden szerint ez egy fiatalabb ember aktivitása. Úgy érezte a 2019 szeptember végén bejelentett távozásakor, hogy itt lenne az idő az örökségére pontot tenni. Addigra a PlayStation 4 több killer appját is útnak eresztette: akkor már a boltokban volt a God of War és a Horizon Zero Dawn. Ezért látta jó időpontnak, hogy a csúcson fejezze be, mert így egy új generációnak volt esélye elindítani a PlayStation 5-öt.

Voltak spekulációk afelől, hogy egy hatalmi játék után szorult ki a cégből, mert akkor törekedett gyorsan felfelé, a Sony Interactive Entertainment elnök-vezérigazgatói posztjába Jim Ryan. Ám Shawn Layden nem ment részletekbe. Annyit mondott csak, hogy megvárta a megfelelő pillanatot, és jobbnak nem is láthatta a döntését. Ő most a Streamline Media Group tanácsadóinak egyike. A nemzetközi videojátékos és szórakoztató stratégiában fog segíteni nekik.

Shawn Layden és Alexander Fernandez, a Streamline vezérigazgatója egy órán keresztül beszélt a cégen belüli diverzitásról és a világszerte történő alkalmazott-felvételről. Megemlítették a mostanában gyakori metaverzum szót, de Layden megkongatta a vészharangot: szerinte a játékipar egy fenntarthatatlan úton van: minden platformon/generáción megduplázódik egy játék fejlesztési költsége. A PlayStation 4 nagyobb címeinél ez 100 millió dollár (kb. 30 milliárd forint!) is volt. Layden szerint, ha nem tudják megállítani a költségnövekedést, akkor csak a kockázatcsökkentéssel próbálkozhatnak, így a folytatások felé terelik a stúdiókat. A PlayStation 5 játékainál szerinte nem kizárt, hogy 200 millió dollár (kb. 60 milliárd forint) lesz a költség, és exponenciális növekedést jósol a későbbiekre…

A nagyobb büdzsé az éves megjelenésű sorozatokhoz (Call of Duty, Madden) vezetett, miközben a nagy, milliárd dolláros trendeket üldözik a kiadók (Candy Crush, Fortnite, Roblox), és így 3-4 játéktípus fog csak létezni változatosság nélkül, állítja Layden. Igaza is van: írtuk mi is, hogy a Sony a blockbusterekre törekszik. De a cégnél Layden úgy véli, hogy hozzájárult ahhoz, hogy meg lehessen mutatni a világnak, milyen is a remek játékmenet. Reméli, hogy a Streamline játékfejlesztést elősegítő stratégiája változatosabb játékokhoz vezethet, ami kiegyensúlyozhatja „a nagyobb címeket”.

Shawn Layden szerint a videojátékok lettek a legnagyobb szórakoztató fórmátum, leszámítva egy közösségi hatással kapcsolatos szintet, ahol még van hová fejlődni. A karrierjének utolsó, harmadik felvonásában az a célja, hogy minél több embert hozzon el a játékfejlesztésbe szerte a világról, és hogy minél többen élvezhessék a játékokat.

Sok sikert hozzá!

Forrás: Bloomberg

Spread the love

Neked Ajánljuk