Megérkeztek az első beszámolók az Xbox Series X-ről – IGN Hungary

A Microsoft bő másfél hónappal az Xbox Series X megjelenése előtt a nagy videojátékos magazinok rendelkezésére bocsájtotta a konzol, akik most elő is rukkoltak a beszámolóikkal.

Természetesen a gépeken nextgen játékokat még nem tudtak futtatni (lévén azok nem jelentek meg), viszont a visszafelé kompatibilitási funkciónak köszönhetően a jelenlegi generáció leginkább hardverigényes címeivel izzasztották a masinákat. Ami a beszámolók alapján igencsak jól teljesített.

 

Lényegben az összes oldal a töltési idők jelentős rövidülését emeli ki elsődlegesen, mit több, a Gamespot még egy kis táblázatot is készített, amiben feljegyezték, hogy egyes játékok esetében milyen drasztikusan csökkent a várakozás. Állításuk szerint nagyjából 70-80%-kal vágja vissza töltési másodperceket az Xbox One X-hez képest is.

Forrás: Gamespot

Abban szintén egyetértenek az újságírók, hogy a Series X roppant halkan üzemel, igaz, ahogyan fentebb említettük, nextgen játékkal, ami a maximális terhelés alá vonná a gépet, még nem próbálhatták ki.

Amit szintén a Series X javára írnak, az a Quick Resume funkció. A The Game Awards szervezője, Geoff Keighley szerint egy fantasztikus új funkcióról van szó, ami lényegében azt teszi lehetővé, hogy a játékok ikonjaira kattintva pár másodpercen belül (anélkül, hogy a menüben vagy a mentésekben kellene turkálni) el is indul az adott cím pontosan ott, ahol legutóbb abbahagytuk.

A gyorsaság amúgy is jellemző a gépre, a menük is pillanatok alatt érhetők el, ráadásul az SSD-nak köszönhetően a fájlmozgatás is jelentősen rövidebb időt vesz igénybe. Az Assassin’s Creed: Origins fájljait például a belső SSD-ről egy külsőre 4 és fél perc alatt át lehet mozgatni, fordítva pedig még gyorsabb a folyamat, alig több mint 2 perc kell hozzá.

Az amerikai IGN szerint a Series X kontrollere is fejlődött, igaz, ez inkább csak kényelmi funkciókat takar, például kevésbé csúsznak a ravaszok, a D-pad ész irányító hátsó része az érdesített felületüknek hála.

Az is kiderült, hogy az 1TB-os SSD-ből elég sokat lefoglal a rendszer, így csupán 802 GB marad a játékoknak és egyéb alkalmazásoknak, az igen drága, 1TB-os Seagate SDD stickek pedig 920 GB-nyi plusz helyet adnak. A próbakör alapján kiderült, hogy nem igazán érdemes külső HDD-ről futtatni a játékokat (merthogy erre is lehetőség van), hiszen akkor jelentősen megnőnek a töltési idők, megéri rámásolni őket inkább a belső SSD-re.

Az Xbox Series X 2020. november 10-én kerül a boltok polcaira, méghozzá 184.990 forintos áron. Az optikai meghajtó nélküli és szerényebb tudású Xbox Series S ennél jóval olcsóbban lesz megvásárolható.

Neked Ajánljuk