Mars: megjelentek az első felvételek a landolásról – 444.hu

Több 444 videó?

Szeretném

Elképesztő felvételeket publikált a NASA a Perseverance marsjárója landolásáról, ami több mint 470 millió kilométer megtétele utána érte el közép-európai idő szerint csütörtök este a bolygót.

Fotó: NASA

A tavaly július 30-án útjára indított marsjáró egy kockázatos leszállást követően a 250 méter mély Jezero-kráterben érte el a Mars felszínét, egy egykori tómederben.

A kráter, amiben landolt a marsjáró.Fotó: NASA

A NASA szakemberei által csak “a rettegés hét percének” nevezett leszállás során először a hatalmas ejtőernyő nyílt ki, majd levált a hőpajzs, és a leszállóegység megközelítette a leszállás tervezett helyét, közben radarokkal keresve a megfelelő terepet a landoláshoz. Az utolsó mintegy 20 méteren végül egy úgynevezett égi daru eresztette le a marsjárót a felszínre.

Az egytonnás, nagyjából terepjáróméretű robot a tervek szerint egy teljes marsi évet – 687 földi napot – fog eltölteni a bolygón, ahol esetleges múltbéli mikrobiális élet nyomai után fog kutatni. Ennek megfelelően választották ki a leszállás helyszíneként az egykori tómedret, mivel a szakemberek szerint az ottani üledékes kőzetben lehet a legnagyobb esély arra, hogy megtalálják az élet nyomait.

Fotó: NASA

Adam Steltzner, a Perseverance főmérnöke szerint a robotról felülnézetből készült fotó ikonikus képpé válhat az űrkutatás történetében. A képen látszik, ahogy az űrhajó hajtóműve felkavarta a port a Mars felszínén, amitől körülbelül 2 méterre van a marsjáró.

Jelenleg azt mérik fel, hogy van-e olyan műszer a roboton, ami megsérülhetett a landolás során, de a jövő hétre a NASA további felvételeket, sőt videót is ígért.

Fotó: NASA

A Perseverance tanulmányozni fogja a planéta éghajlatát és geológiáját, valamint kőzet- és talajmintákat gyűjt, amelyeket egy későbbi misszió során az Európai Űrügynökséggel együttműködve vissza is terveznek hozni a Földre, ahol a legfejlettebb laborokban vizsgálhatják meg azokat. (BBC, MTI)

Neked Ajánljuk