Máris kiderült, hogy mi lett az Év Játéka a TGA 2020-on a játékosok szerint – Game Channel

Bár csak az esti órákban várható a TGA 2020 indulása, azonban Geoff Keighley nem fért a bőrébe, így már most bejelentette, hogy melyik lett az a videojáték, amelyik elnyerte az Év Játéka elismerést.


Megtudtuk ugyanis, hogy a játékosok szavazatai alapján a The Game Awards 2020 részeként a Ghost of Tsushima nyerte el az év legjobbjának járó elismerést, amivel kapcsolatban fontos kiemelni, hogy ez nem a zsűri által hozott eredmény, hanem a ti, azaz a rajongók szavazatai alapján hozott ítélet, vagyis a Player’s Voice Award.

Ezen a téren pedig idén nem is várható változás, hiszen ezúttal jelentős változások mentek végbe a TGA 2020 szabályzatán belül, ezáltal az év játéka kategórián belül például kizárólag a közönség szava döntött az eredményről.

Neked Ajánljuk