Már foglalás nélkül rendelhető a Steam Deck, itt a dokkolóállomás is – PC World Online

A gyártónak sikerült felpörgetnie a termelést, de azért még mindig van egy lényeges megszorítás.

A legtöbb népszerű elektronikai kütyühöz hasonlóan sokáig a februárban piacra dobott Steam Deckből sem tudtak eleget gyártani, a Valve viszont július végén közölte, hogy a termelés felpörgetésének hála az addig megrendelők már ebben az évben hozzá fognak jutni a vágyott hardverhez.

Most pedig egy még jobb hírről számolhatunk be: a gyártó immáron foglalás nélkül fogadja rendeléseket,  a hordozható PC-konzol hibrid így záros határidőn belül megérkezik a vásárlókhoz.

A Valve ezt az alábbi videóban közölte, a Steam Deck hazai weboldalára navigálva láthatjuk is, hogy az 512 GB-os és a 256 GB-os modellek esetében nem szükséges a 4 eurós foglalás, a várható szállítási időnél pedig 1-2 hét szerepel.

Igen, ez sajnos azt jelenti, hogy a legolcsóbb, 64 GB-os kivitelnél továbbra is érvényben van a régi rendszer, a rendelés teljesítését viszont ennél is október-novemberre ígéri a gyártó, tehát szó sincs több hónapos várakozási időről.

A Valve ugyanakkor figyelmeztet, hogy a rendelések alakulásától függően ismét érvénybe léphet a foglalósdi, így aki eddig halasztotta a vásárlást, annak a karácsonyi roham előtt most fokozottan érdemes elgondolkodnia rajta. A cég másik nagy híre, hogy több csúszás után végre megérkezett a hivatalos dokkolóállomás is.

A 3 darab USB-A 3.1 Gen1 porttal, egy USB-C porttal, egy DisplayPorttal, egy HDMI-vel és egy Gigabit Ethernet-porttal felszerelt kiegészítő jelenleg szintén foglalás nélkül rendelhető, 1-2 hetes szállítással, 99 eurós áron. A gyártó viszont itt is megjegyzi, hogy a kereslet függvényében nem kizárt a foglalásos megoldás későbbi bevezetése.

A dokkal párhuzamosan pedig az ahhoz szükséges szoftverfrissítés is befutott, illetve a Valve az utóbbi időben több változtatást is eszközölt a rendszeren.

“Javítottunk a játékbeli élményen, gyorshivatkozásokat adva a Teljesítményekhez és Útmutatókhoz az Átfedésben. A jobb működés érdekében átalakítottuk és javítottuk a média oldalt, ahol a képernyőmentések vannak. Az éjszakai mód mostantól automatikusan ütemezhető, hogy be- és kikapcsoljon a nap különböző szakaszaiban. Az Offline mód pedig egy sor fejlesztésen esett át, hogy sokkal stabilabbá és egyértelműbbé tegyük a használatát.”

– írja a cég közleménye, amit a többi újdonság leírásával ide kattintva olvashatsz.

Ha nem csak a legjobb hardverek és perifériák, hanem a játékok világa is érdekel, akkor kattints ide!

Neked Ajánljuk