Majd félórás Alien: Fireteam gameplay videót mutattak be a fejlesztők – Esport1

Most meg lehet nézni, hogy egy három főből álló tengerészgyalogos csapat mire lehet képes a Xenomorph hordák ellen egy 25 perces videóban.

NÉZD MOST AZ ESPORTGURUN!

Esportguru Podcast

Az esportguru Podcastok 30. része






Az már korábban kiderült, hogy ezt a projektet a Left 4 Dead inspirálta, és az új lövöldözős Aliens: Fireteam alkotásban a játékosok három fős osztagokat alkothatnak, a feladatuk pedig nem más, mint túlélni az idegen lényeg egyre növekvő fenyegetését. Emellett persze a roppant barátságos androidokba is belefuthatnak majd a csapatok, de bőven tartogat a játék még meglepetést. Sokan egyébként még a látottak ellenére is úgy érzik, hogy némileg visszalépett a sorozat az Isolation után, de a 25 perc talán rávilágíthat arra is, hogy nem lesz ez olyan rossz.

Nehét megmondani egy ilyen játékról, hogy 25 perc ténylegesen meggyőzheti a rajongókat, mert az igazi atmoszféra és élmény általában akkor jön át igazán, ha az ember leül és játszik vele. Alapvetően jól néz ki bár lehet egy fokkal élvezetesebb lenne FPS-ben, mintsem harmadik személyben. Az tuti, hogy a grafikát eltalálták, adottak a villodzó fények, a sejtelmes környezet, szivárgó csövek, csöpögő mennyezetet és természetesen a mozgásérzékelő sem hiányozhat. A valódi izgalmat majd az új Xenomorph variánsok jelentik, de a játékosoknak azért nincs annyira félni valójuk, hiszen a karakterükkel különböző perkeket és upgradeket oldhatnak fel a kalandok során. A pályák pedig nem lesznek ugyanolyanok, ugyanis véletlenszerűen generálja majd az ellenfeleket minden egyes új küldetés során.

Az talán leszűrhető belőle, hogy ideig óráig biztosan el lehet majd vele szórakozni, sőt, a valódi fanok száz és száz órát bele tudnak majd ölni, plána ha jó sok extra tartalom is érkezik majd hozzá a jövőben. Az biztos, hogy az Alieneket monitorra vinni sosem egyszerű, hiszen valódi kultikus lényekről lévén szó nagy az elvárása a rajongóknak, szóval remélhetőleg jobb lesz, mint az Aliens: Colonial Marines.

Az Aliens: Fireteam idén nyáron jelenik meg Steamen.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Neked Ajánljuk