Kellemesen kompakt méretű, mégis brutális erőt rejt az Asus Zenfone 9 – 24.hu

Idén másfél évtizede, hogy terjedni kezdtek az okostelefonok, és ha visszaemlékszünk a kezdeti időszakra, akkor felderenghetnek a mostaninál kisebb, egy kézzel is jól használható, kompakt mobilok. Aztán jött a kínai gyártók előretörése, megjelentek az egyre nagyobb „tepsik”, a trendet szinte mindenki lekövette és manapság alig találni csúcskészüléket 6 hüvelyknél kisebb kijelzővel. Szerencsére azért nemcsak az Apple gondol azokra, akik nem vágynak hatalmas telefonra (az iPhone 13 mini továbbra is csak 5,4 hüvelykes), de az Asus is.

Tavaly imádtuk a Zenfone 8 modelljüket, ami remek egykezes készülék volt decens hardverrel, most pedig megérkezett az utód, ami tovább csiszolta a számunkra abszolút kedves koncepciót.

Asus Zenfone 9

A mobilt kézbe véve az első gondolatunk rögtön az, hogy „atyaég, milyen kicsi”, viszont esetünkben ez hatalmas bók. 146,5 mm magas, 68,1 mm széles és 9,1 mm vastag – magyarán még a tavalyi mérethez képest is sikerült csökkenteni a telefon kiterjedését, egyedül a vastagság nőtt, de az is csak lényegében érzékelhetetlen 0,2 mm-rel. Emellé társul egy 5,9 hüvelykes FHD+ (2400 x 1080 pixel) Samsung AMOLED kijelző. A kijelző-test arány esetünkben ugyan csak 90 százalék, tehát a kávák valamivel vastagabbak, mint a legmenőbb csúcstelefonokon, cserébe viszont a Zenfone 9 egy kézzel is biztonsággal és stabilan használható, és a zsebünkből sem türemkedik ki úgy, mint például bármelyik Samsung Galaxy S22 telefon.

Szajki Bálint / 24.hu Végre egy jó kis kompakt telefon!

A súlya mondhatni ideális, mindössze 169 gramm, és már az első érintésnél érződik, hogy ez a mobil rendesen össze van rakva: nem recseg, nem ropog, és a matt, a sarkoknál lekerekített alumínium keret nemcsak egyben tartja a készüléket, de az érintése is kifejezetten kellemes, illetve nagyban hozzájárul ahhoz, hogy bizonsággal tartsuk a ketyerét. Nem úgy, mint a lekerekített üvegű, a kezünkben is csúszkáló és a sík felületekről is lemászó konkurenseknél.

Ha pedig már a keretről van szó, a kellemes meglepetések itt még nem érnek véget: a készülék tetején ott a jack-csatlakozó (!), de megkapjuk az IP68 szabvány szerinti víz- és porállóságot is. A SIM-tálca a mobil aljára került, két kártyát fogad, ugyanakkor tárhelybővítésre nincs lehetőség. A jobb szélen ott a hagyományos hangerőszabályzó, alatta pedig egy multifunkciós billentyű.

Bekapcsoló gomb és villámgyors ujjlenyomat-olvasó is egyben, továbbá kedvünk szerint testre szabható, hogy eltérő feladatokat lásson el hosszú érintésre (Google Asszisztens, Hangbevitel, gyors elérés, kedvenc alkalmazás), dupla nyomásra (lásd az előbbi listát) illetve fel- és lefelé történő simításra. Utóbbival lehívható az értesítési felület (én például ennek örültem a legjobban), frissíthető egy weboldal vagy alkalmazás, egy weblap elejére vagy végére ugorhatunk, illetve kezelhető (léptetés, indítás, megállítás) az épp lejátszott média.

Galéria

Szajki Bálint / 24.hu

A mindenes gomb.

Kellemesen kompakt méretű, mégis brutális erőt rejt az Asus Zenfone 9

Bár a képernyőbe épített ujjlenyomat-olvasóról ugye le kell mondanunk, de ezt leszámítva nem nagyon lehet belekötni a Samsung biztosította kijelzőbe. Egyrészt Corning Gorilla Glass Victus védi (de gyárilag nincs védőfólia), adott a 120 Hz-es képfrissítés, a 240 Hz-es mintavételezés, az 1 ms-os válaszidő, és emellé olyan fényerő (maximum 1100 nit) társul, ami a szabadban, tűző napfényben is jól használhatóvá teszi a telefont. A kontraszt és a színek pedig szintén tökéletesek.

Az Asus a hátlapot illetően sem követi a trendeket: nincs üveg, de nem is műanyag, olyan polimer takarást kapunk, ami egészen kellemes, már-már a bársonyra emlékeztető érintést biztosít.

Bár megkarcolni a teszt során nem sikerült ezt a felültet, ugyanakkor a koszt gyűjti rendesen, az ujjunkról átkerülő zsírfoltok azonnal meglátszódnak rajta, így a tisztítgatást (nedves törlő javasolt) itt sem ússzuk meg. Kapunk viszont tokot, ami nem a kínaiaknál megszokott filléres átlátszó szilikon megoldás, hanem egy olyan fekete kiegészítő, ami nemcsak a telefont védi, de a jócskán kidudorodó kameraszigetet is. Egetlen hátránya, hogy elég sérülékeny, egy nap után karcok jelentek meg rajta, viszont még a használatával is működik a hátlapi dupla érintés funkció.

Utóbbi az intelligens gombhoz hasonlóan testre szabható: a koppantó mozdulattal screenshot készíthető, megnyitható a kamera, bekapcsolható a zseblámpa, elindítható a hangrögzítő vagy a Google Asszisztens, vagy kezelhető (indítás, szüneteltetés) az éppen lejátszott média.

Szajki Bálint / 24.hu A tok az alapcsomag része.

Kis test, nagy erő

Ami egészen megdöbbentő, hogy az Asus milyen hardvert pakolt a realtíve kis készülékházba. Nyolcmagos, 3.2 GHz órajelen dolgozó Qualcomm Snapdragon 8+ Gen 1 processzor, Adreno 730 grafikus mag, 256 GB tárhely (UFS 3.1) és 16 GB (!) LPDDR5 memória társaságában. Oké, hogy a gyártónak van kifejezetten játékra szánt telefonja, de a Zenfone 9 is egy erőmű, amin tökéletesen fut az Android 12 operációs rendszer és minden telepített alkalmazás. Emellé nincs olyan mobiljáték sem, ami gondot okozna neki, bár tény, hogy ilyen tevékenységet azért kényelmesebb egy ennél nagyobb kijelzővel bíró készüléken végezni. Az erőt amúgy jól mutatja, hogy az Antutu benchmark programban is 1 092 838 pontot mértünk, ami tényleg egészen parádés eredmény.

24.hu

A kis helynek, és a brutál hardvernek persze van egy olyan hátulütője, hogy a mobil hajlamos melegedni, de olyan szintet sosem ért el a dolog, hogy az igazán zavaró vagy veszélyes lenne.

A Zenfone 9 ugyanakkor nem csak nyers erőt ad. Tudja az 5G-t, a három csatornás (2.4/5/6 GHz) Wi-Fi 6E szabványt, adott a Bluetooth 5.2, méghozzá LDAC, aptX, aptX HD, aptX Adaptive, AAC támogatással, a dupla hangszórók mobilhoz képest veszett jól szólnak, van NFC, és navigáció terén is adott minden (GNSS, GPS, Glonass, Galileo, BeiDou, QZSS, NavIC), ami kell.

Az aksi ugyan csak 4300 milliamperórás, ami elsőre azért elég karcsúnak tűnik, ugyanakkor a mobil ezzel a teleppel is bírja egy teljes napig, tehát délután, a meló végén nem kell azon aggódni. hogy lemerül-e a készülékünk mielőtt hazaérnénk. Ezen a ponton ugyanakkor előjön a kompakt méret egyik hátulütője: vezeték nélküli töltésnek ebben a házban nem volt hely, így be kell érnünk a vezetékes megoldással, azon belül is a 30 watt teljesítménnyel – utóbbi azért nem rossz, még úgy sem, hogy vannak már a piacon olyan mobilok, amik 120 wattal is tölthetők. Bónusz továbbá, hogy a dobozból itt nem hiányzik a 30 wattos töltőfej és a kompatibilis USB-C/USB-C kábel sem.

Képben vagyunk

A kamerák frontján olyan szempontból nincs változás, hogy ezúttal is összesen három egység kapott helyet a készüléken. Az előlapon egy 12 megapixeles, Sony IMX663 szenzorral szerelt autofókuszos modul dolgozik teljesen megbízhatóan, amivel 4K/30 fps vagy FHD/60 fps videók is rögzíthetők. Hátul az elődhöz képest nagyra nőtt a dupla kamerasziget, mindkét egység külön karikát kapott: az egyik az 50 megapixeles főkamera (Sony IMX766 szenzor), a másik pedig egy 12 megapixeles (Sony IMX363 szenzor) széles látószögű másodlagos egység.

Szajki Bálint / 24.hu A tok szépen védi a kidudorodó kameraszigeteket.

A Zenfone 9 nem veszi fel a versenyt a Samsung, a Xiaomi, az Apple vagy éppen a Huawei nagyágyúival, semmiképp nem neveznénk komoly fotós telefonnak, de a készülék azért szépen megállja a helyét, ha fényképezésről van szó. A főegység nappal szép és részletes fotókat lő, normális színekkel, ugyanakkor az éjszakai képeknél, a részletesség, a zajszint és az élesség kapcsán már érződik, hogy itt nincs meg az a szoftveres tudás, mint az emlegetett konkurenciánál. Nagyjából ugyanez a helyzet a nagylátószögű modullal is: normális fényviszonyok között nincs gond, de este már nem feltétlenül érdemes szenvedni vele, igazán jó képeket nem lőhetünk vele.

Amiért viszont jár a piros pont, az a kamera szoftver, ami jól kézre áll, könnyen átlátható, jól kezelhető, és tud mindent, amit egy telefonnak manapság tudnia kell. Külön öröm továbbá, hogy most is alapból adott a beépített szintező, ami – érthetetlen módon – megannyi más gyártó szoftveréből teljes egészében hiányzik. Apróság, de nagyban megkönnyíti az ember életét.

Videó terén érdemes még megemlíteni, hogy a tavalyi modellhez hasonlóan most is elérhető a 8K felbontású felvételek készítésének lehetősége (bár sok értelmét továbbra sem látjuk), méghozzá 24 képkocka per másodperces képfrissítéssel és elektromos képstabilizálással. 4K-ban már adott a 60 fps is, 1080p-ben pedig a 60 fps mellé már beszáll a HyperSteady is, amivel tényleg egészen remek, reccenés nélküli, a mozgásunkat nagyon szépen kiegyenlítő videók készíthetők.

24.hu Videós lehetőségek.

Ismét hiánypótló

Már a tavalyi Zenfone-t is szerettük, de az Asus képes volt emelni a tétet a 9-es modellel, és egy olyan kompakt csúcstelefont tett le az asztalra, ami bizonyosan sokak fantáziáját meg fogja mozgatni. Persze most is akadnak kompromisszumok (ujjlenyomat-olvasó, akkumulátor, vezeték nélküli töltés), és a fotós képességeken is lehetne még csiszolni, de a végeredmény így is nagyon tetszetős. Hasonlóan testre szabható, tényleg jól működő kezelőfelülettel bíró és ilyen nyers erőt biztosító androidos telefonnal nem nagyon lehet találkozni a jelenlegi piacon – ilyen méretben.

A nálunk járt tesztpéldány (256/16 GB) ára 369 900 forint és itthon a gyártó e-shopjából lesz elérhető (előrendelőknek ajándékokkal: RhinoShield Impact Protection és Devilcase ZF9 Guardian tok), ahogy a valamivel visszafogottabb modellek is. A 8 GB memóriával és 256 GB háttértárral szerelt modell ára 349 990 forint, míg a 8/128 GB-os variáns 329 990 forintért vihető haza.

A legerősebb Zenfone 9 csak feketében lesz beszerezhető (ugye ez a modell a tesztünk alanya), egy fokkal lentebb már megjelenik a fehér kivitel is, míg a legalapabb változatnál a kék és piros opció is választható – információink szerint viszont ezekből erősen limitált a mennyiség.

Asus

Asus Zenfone 9 specifikációk:

  • Kijelző: 5,9 hüvelykes FHD+ (2400 x 1080) AMOLED, 20:9, 445 ppi, 1100 nit, 120 Hz
  • Processzor: nyolcmagos 3,2 GHz Qualcomm Snapdragon 8+ Gen 1
  • Memória: 16 GB LPDDR5
  • Háttértár: 256 GB UFS 3.1
  • Hátlapi főkamera: 50 MP (Sony IMX766); 6-tengelyes Hybrid Gimbal OIS stabilizálás; EIS, autofókusz; 1/1.56″ szenzor; Quad Bayer Technology; 1.0µm/2.0µm; f/1,9; 84.6° FOV
  • Hátlapi másodlagos kamera: 12 MP (Sony IMX363); 1/2.55″ szenzor, 113° FOV, 14.4 mm; 1.4μm; f/2,2; Dual PDAF
  • Szelfikamera: 12 MP (Sony IMX663); autofókusz; 1/2.93″ szenzor, 76.5° FOV; 1.22µm; f/2,45; 27,5; Dual PDAF
  • Akkumulátor: 4300 mAh
  • Méret: 146,5 mm x 68,1 mm x 9,1 mm
  • Súly: 169 gramm
  • Egyéb: 30 W gyorstöltés; Bluetooth 5.2; 5G; NFC; Wi-Fi 6E; jack-csatlakozó; IP68 védelem
  • Operációs rendszer: Android 12 + Zen UI

Neked Ajánljuk