Így nézne ki az új iPhone, ha a legelső alapján terveznék meg – Origo

Valaki elképzelte, milyen lenne az új iPhone 13 egy retro köntösben, miközben az idén érkező új Apple-telefonokról is sorban jönnek már a pletykák.

Habár az iPhone 13-as sorozat bemutatásáig még hosszú hónapok vannak hátra, azért természetesen a pletykák már beindultak, valamint bizonyos tehetséges tervezők fantáziája is belendült. Egy Wilson nevű Twitter-felhasználó gondolta úgy, hogy megmutat a közönségnek egy különleges kiadású iPhone 13-at, amit iPhone 13 Anniversary Editionnek nevezett el az Apple első okostelefonjának 13. évfordulójára.

Egy minden tekintetben modern iPhone-t képzelt el, azonban a legelső iPhone kinézetének bizonyos elemeit (így például a kéttónusú hátlapot) átvéve. A jelenlegi modellekhez képest egy lekerekítettebb kinézetet álmodott meg ennek a telefonnak, ami minden bizonnyal kényelmes fogást tudna nyújtani, ezenkívül úgy látszik, mintha ha az egész készülék vastagabb is lenne a 12-es modellekhez képest.

Forrás: Twitter

Ez nem véletlen, a tervező ugyanis már belekalkulálta azokat az információkat, melyek szerint az iPhone 13 eleve vastagabb lesz a 12-nél, viszont a képernyő tetején lévő bevágás mérete csökken majd. 

Érdekes viszont, hogy a hátlapon csak két kameraszenzort helyezett el, nem a csúcsmodellekre jellemző hármat (valamint a LiDAR-szkennert), pedig egy ilyen különleges kiadású telefont biztosan limitált példányszámban és jó drágán készítene az Apple, ha valaha erre adná a fejét. 

Idén már jöhetnek a 120Hz-es iPhone-ok

Nem tartozik szorosan a témához, de az idén megjelenő új iPhone-generációval kapcsolatban nem csak a vastagsággal és a bevágással kaptunk már információkat, hanem a kijelzőkről is történt szivárogtatás. Ezek szerint idén is négy új iPhone mutatkozik majd be, melyek közül a két Pro-modell végre megkaphatja a 120Hz-es kijelzőt.

Forrás: Twitter

A nagyobb androidos gyártók egy-két éve már ilyenekkel szerelik a csúcstelefonjaikat, de a technológia lassacskán már elkezdett leszivárogni a középkategóriába is, így éppen időszerű lenne, hogy az Apple is meglépje ezt az újítást. 

Persze, az elmúlt időszakban hozzászokhattunk, hogy az Apple most már viszonylag lassan hozza be az újabb innovációkat, amikor azok már megfelelően kiforrottak. 

Az információk szerint a Samsung szállítja majd az LTPO-technológiás 120Hz-es OLED-kijelzőket az Apple számára, ami egyáltalán nem meglepő, hiszen az amerikai óriásvállalat annak idején alaposan kivette a részét a technológia kifejlesztésében. Egészen konkrétan az első LTPO OLED-képernyőt használó piacra került termék az Apple Watch Series 4 volt.

Forrás: Twitter

Úgy tudni, a másik két iPhone egyelőre megmarad a 60Hz-es kijelzőnél és a hagyományosabb LTPS technológiájú OLED-nél, így ezzel kapcsolatban már több gyártópartnerhez fordulhat az Apple, mint ahogy jelenleg is használnak kijelzőket az LG-től és a kínai BOE-től is.

Belsős információk szerint az Apple azért nem sietett a 120Hz-es kijelzők bevezetésével, mert azok bizonyos körülmények között még mindig alaposan megterhelik az akkumulátort, jelentősen lerövidítve ezzel a készülékek üzemidejét – ez bizonyos androidos készülékeknél erősen érezhető is. Az LTPO-technológiás OLED-kijelzők bevetésével ez a probléma tompítható, azonban ezek drágábbak is, és lassan lehet őket gyártani.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!

Neked Ajánljuk