Így folytathatjuk a Cyberpunk-ot az újgeneráción, ha Xbox One-on vagy PS4-en kezdtük el! – Metabro

Szerencsére nem lesz bonyolult feladat a mentések átvitele!

A CD Projekt Red különös figyelmet szentel a generációk közötti kompatibilitásnak, ami a Cyberpunk 2077 visszafele kompatibilitása mellett konzolgenerációkon átívelő folytatható mentést is jelent. Így ha Xbox One-on, vagy PlayStation 4-en vágunk bele Night City rejtelmeibe, de időközben beszereznénk egy újabb konzolt, akkor a megkezdett játékállás a játékkal és velünk együtt költözik. Mindezt már egy jó ideje tudhatjuk, a mentések gyakorlatban való vándorlásáról viszont nemigen tudtunk meg semmi konkrétat.

Az újgenerációs konzolok időközben megjelentek, így most ennek menetéről is leránthatták a leplet, az egyik masinán viszont nem feltétlenül lesz zökkenőmentes a procedúra.

A különböző generációs Xboxok között – a Smart Delivery-nek köszönhetően – teljesen szabad lesz az átjárás, ami tulajdonképpen azt jelenti, hogy semmi mást nem kell tennünk, csak behelyezni a játék lemezét a meghajtóba, adott esetben letölteni azt, és meg is volnánk. Miután települt a Cyberpunk az Xbox Series konzolok valamelyikére, az azonos nevű profilunkba belépve onnan folytatjuk a kalandozásunkat, ahol abbahagytuk Xbox One-on, vagy Xbox One X-en.

Ezzel szemben a Sony konzolján akadhatnak problémák, így a fejlesztők több módszert is javasoltak a mentések átköltöztetéséhez. Az első és legegyszerűbb, hogy a PS Plus profilunkba bejelentkezve a kívánt mentést töltsük fel a felhőbe, amit az új konzolon letöltve elviekben már folytathatunk is. Ha a módszer valamiért nem működne, esetleg nem rendelkezünk PS Plus előfizetéssel, akkor a konzolokat egy LAN kábel, vagy a közös WiFi segítségével össze kell kötnünk és másolhatunk is. Amennyiben ez kényelmetlen vagy körülményes, akkor mindezt egy kompatibilis külső tárhellyel is megoldhatjuk, az átköltöztetett mentések viszont csak akkor működnek, ha ugyanazzal a PSN profillal játszanánk PS5-ön, mint amelyikkel eredetileg elkezdtük azt PS4-en.

És ennyi is volna!

Mindennek tetejébe pedig 2021-ben egy nagyobbacska – teljesen ingyenes – frissítés is érkezik, ami teljesen next-gen köntösbe bújtatja az amúgy sem csúnyácska látványt. A Cyberpunk 2077 – most már tényleg – december 10-én jelenik meg Xbox One-ra, Xbox Series X|S-re, PlayStation 4-re, PlayStation 5-re, PC-re és Google Stadiara.

Elvileg meglepően jól fut a régi konzolokon a Cyberpunk, mégis van miért aggódni?

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

Neked Ajánljuk