Hetek vannak még a megjelenésig, de már most uralja a Steam eladásokat a Cyberpunk! – Metabro

No de meg is tud majd felelni az elvárásoknak?

Azt azért senki nem vetheti a CD Projekt Red szemére, hogy a Cyberpunk 2077 marketingkampánya ne lenne tanítani való. A játék a bejelentését követő években maximum csak az alapot adó Cyberpunk asztali szerepjáték kedvelői és az RPG-kben járatos játékosok körében volt beszédtéma, a The Witcher 3 sikere után viszont nem csak a stúdió, de a következő nagy dobásuk szekere is jócskán meglódult.

Mára pedig már ott tart a még meg sem jelent játék, hogy két és fél héttel a december 10-i megjelenés előtt a Steam játékeladásokat hetente összesítő listájának élén áll.

Csodálkozni persze nem kell, ugyanis a Cyberpunk azok számára sem ismeretlen már, akik egyébként egyáltalán nem járatosak a videojátékok világában. A lengyel stúdió mindent megtesz, hogy a lehető legtöbb emberhez eljusson a játék híre, nemrégiben például olyan cégekkel fogtak össze, mint az Adidas, az Old Spice és a Netflix, de a legtöbb ruházati üzletben is már hónapokkal ezelőtt feltűntek a Cyberpunk 2077-es pólók és egyéb kiegészítők.

Keanu Reeves közreműködéséről pedig már nem is beszélve, a színész leigazolása, majd a színpadi szereplése még több embert ültetett fel az egyre gyorsabban zakatoló hype vonatra.

A CD Projekt Red viszont a legtöbb stúdióval és kiadóval ellentétben nem felejt el adni sem, így nem csak hogy nem emeltek árat mikor mindenki más igen, de példátlan mennyiségű ingyenes fizikális és digitális extrákkal árasztják el azokat a játékosokat is, akik “csak” az alapkiadás mellett döntenek. A játék kiválósága felől sok kétségünk nincs, ahogyan a december 10-i megjelenés is egészen biztos, a kérdés csupán csak az, hogy fel tud-e nőni a saját maga generálta óriási elvárásoknak? Láttunk már emiatt elhasalni egyébként remek játékokat…

A nyílt világú játékok új generációja lesz a Cyberpunk 2077!

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

Neked Ajánljuk