Hangszóró helyett a képernyőből szóló hang és hihetetlenül éles kép – Origo

A Sony 2020-ban egy korábban nem látott méretű OLED televízióval bővítette flottáját. Az A9 fantázianevű modell ugyanis 48 inches képátlóval bír, ilyen kicsi OLED készüléke pedig még nem volt a vállalatnak, sőt az idei év előtt senki másnak sem.

E készülékbe a Sony belepakolt gyakorlatilag mindent, amivel rendelkezik, mi pedig megnézhettük, hogy mire képes a japán cég a csúcstévék között.

Képminőség

Persze fontos a dizájn, a hang, illetve az okostévé rendszer, de azért egy televíziót alapvetően még mindig a kép minősége határoz meg. Az A9-nél a masszív alapokat az LG Display által gyártott OLED kijelző biztosítja, amelyet a Sony saját fejlesztésű, különféle képmódosító eljárásokat, trükkös algoritmusokat tartalmazó képfeldolgozó chipjével egészítettek ki. Ez utóbbi alkatrész is igen fontos szerepet játszik, hiszen ez felel többek között a színpontosságért, mozgásmegjelenítésért, ami értelemszerűen kulcstényező a képminőség megítélését illetően. 

Sony A9 OLED tvForrás: Origo

A tapasztalataink szerint e téren a Sony A9 kimagaslóan teljesít! Az OLED által biztosított egyedi pixelvezérlésnek hála a kontraszt jobb nem is lehetne, a színek belülről ragyognak, zavaró fátyolosság nem érzékelhető. A méréseink szerint a színtérlefedettség hatalmas, és a színpontosság is megfelelő. Mivel a LED és LCD tévékkel szemben itt nincs háttérvilágítás, ezért a zavaró felhősödés effektustól sem kell tartani. A készülék természetesen 4K felbontású, azaz 3840 x 2160 képpont megjelenítését szavatolja. Ilyen, viszonylag kicsi képátló mellett ez a felbontás nagy pixelsűrűséget garantál, tehát a részletesség kiváló. A tv megkapta a vállalat felskálázási technológiáját, amely elméletileg képes az alacsonyabb felbontású anyagokat feljavítani, azonban hiába aktiváltuk, érdemi változást nem tapasztaltunk. Szóval nagyon úgy tűnik, hogy a Sony sem volt képes képpontokat varázsolni a semmiből. 

A maximális képfrissítési ráta 120 Hz, ami azt jelenti, hogy a tv kétszer annyi képkocka megjelenítésére képes másodpercenként, mint a hagyományos modellek.

Ez pedig a játékok szempontjából különösen nagy fontossággal bír. A mozgásmegjelenítés egyébként rendben van, semmilyen komolyabb anomáliát nem tapasztaltunk. A modell támogatja a nagy dinamikatartományú videók, képek és játékok megjelenítését. Azaz az aktuális képi tartalomtól függően változik a fényerősség az egyes képrészleteken. Ez papíron nagyon valósághű képi világot eredményez, és mivel a fényerő kellően nagy, körülbelül 1000 nit, ezért a HDR effekt kifejezetten látványos. 

Hangminőség

A Sony A9 televízióba a vállalat forradalmi audio technológiája került. A készülék nem rendelkezik hagyományos értelemben vett hangszórókkal, hiszen a hangokat a képernyő rezegtetésével állítják elő. Ez egy igen érdekes és életképes megoldás, de szerintünk különösebben jobb hangminőséget nem eredményez, mint amit a hagyományos tévéknél megszokhattunk.

48 inches OLED kijelzőt kapottForrás: Origo

Hanghibák nem tapasztalhatóak, de a tisztaság nem tökéletes, a mély hangokat kevésnek érezzük, a tökéletes sztereó hangtér visszaadásával is akadnak gondok, emiatt egy külső házimozi szett, vagy hangprojektor bizony elkél, ha valaki igazán minőségi megszólalásra vágyik. 

Android a tévében

A Sony háza táján évekkel ezelőtt úgy határoztak, hogy nem költenek se energiát, se pénzt saját okostévé rendszer megalkotására, inkább átveszik a Google által fejlesztett Android alapú platformot. Ehhez azóta is tartják magukat, így az A9 televízióba is az Android TV smart rendszert építették. Ez mára már kellően stabil, a sebességével sincs gond, viszont a grafikus kezelőfelület  a túl nagy ikonok miatt kicsit átláthatatlan. Ha meg akar találni valamit az ember, akkor sokat kell görgetnie, lapoznia, ráadásul a reklámokkal sem spóroltak.

Az viszont pozitívum, hogy magyar nyelven is kommunikál, és azért a használatába viszonylag rövid idő alatt bele lehet jönni.

Az Android TV egyik legnagyobb erőssége a hatalmas alkalmazáskínálat, amivel minden rivális megoldás fölé nő. Több mint ötezer alkalmazás közül válogathat a felhasználó, amelyek között természetesen ott figyelnek a népszerű online streaming appok. Tehát van Netflix, YouTube, HBO Go, illetve Spotify is. Nem hiányoznak a népszerű közösségi oldalak, sőt a szuper grafikájú játékok sem. Ez utóbbiak elméletileg lehetővé tehetnék azt is, hogy a televíziót játékkonzolként használja valaki. Azonban az igen gyenge, a legolcsóbb okostelefonokat is alulmúló hardver miatt ezek futtatása nem lehetséges. Ez nagy kár, nem értjük, hogy egy drága csúcstévében ezzel miért kell spórolni. 

Minimalista külső

Az elmúlt években megszokott stratégiát követve a japán vállalat ezúttal is a minimalista formatervezési irányvonal mellett tört lándzsát OLED televíziójánál. A rendkívül lapos talp miatt első pillantásra olyan, mintha a képernyő az asztalon állna mindenféle támaszték nélkül, ami tényleg figyelemfelkeltő megoldás. Viszont hátránya, hogy egy hangprojektort például már nem lehet betenni elé úgy, hogy ne takarja ki a képernyő egy részletét, valamint a kijelző forgatását is el lehet felejteni.

Minimalista, letisztult külsővel bír.Forrás: Origo

A kávák természetesen nagyon vékonyak, és egy síkban vannak a képernyővel, így kikapcsolt állapotban láthatatlanok. Az összhatás futurisztikus és letisztult, egyáltalán nem hivalkodó, de érződik rajta, hogy ez nem egy hétköznapi modell. Természetesen WiFi-vel, illetve a manapság elvárt csatlakozókkal rendelkezik, így gond nélkül rádugható külső hangcucc, médialejátszó, számítógép vagy játékkonzol is akár. 

Mérleg

A Sony egy szuper kis tévét tett le az asztalra az A9 személyében. A hangja alapvetően rendben van, a vezérlés is, a dizájn remek, a kép minősége pedig fenomenális. Viszonylag kis mérete miatt pedig játékosoknak is beválhat.

Viszont a nagy tudás sajnos az árán is meglátszik, hiszen nagyjából félmillió forintot kérnek el érte, ezzel pedig egyértelműen jelenleg a legdrágább ilyen méretű és felbontású televíziók közé tartozik. 

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!

Neked Ajánljuk