Hamarosan véget érhet a kínos PlayStation 5-hiány – Origo

Egyelőre még mindenhol súlyos hiány van a Sony legújabb konzoljából, de ez hamarosan megváltozhat.

Ahogy az tulajdonképpen előre megjósolható volt, a PlayStation 5 a megjelenése óta hiánycikk világszerte. Mint ahogy az elmúlt időszakban szinte minden high-tech számítástechnikai eszközből (főleg a grafikus kártyákból), úgy ebből sem tudnak eleget gyártani, ráadásul a szomorú helyzetet még szomorúbbá teszi, hogy a nyerészkedők is megjelentek, és az esetlegesen elérhető példányokat felvásárolják, majd azokat sokszoros haszonnal adják tovább.

És egyelőre úgy látszik, hogy a helyzet nem javul. Jim Ryan, a Sony PlayStation-üzletágának vezetője elmondta, hogy egyébként a konzol tényleg hatalmas siker eddig: a novemberi megjelenést követően az év végéig 4,5 millió példányt adtak el belőle, amivel felülmúlták az előd PS4 hasonló időszakban nyújtott teljesítményét, ezzel a PS5 a vállalat leggyorsabban fogyó játékgépévé vált.

Sony PlayStation 5 Digital EditionForrás: Sony

A Sony szempontjából külön jó jel, hogy négy vásárlóból egy csapott le a PS5-re, hogy előző generációt kihagyta, illetve rengeteg a PlayStation Network új előfizetője is, tehát egyértelműen friss ügyfeleket tudnak magukhoz vonzani. Ez azonban nyilván nem segít azon a potenciálisan több tízmillió potenciális vásárlón, akik már egy ideje nagyon szeretnének beleugrani az új generációba, de az gyakorlatilag nem elérhető a boltokban.

Jim Ryan elmondta, hogy a készléthiánynak természetesen köze van a koronavírus-járványhoz is, ugyanis bizonyos elemek még mindig akadoznak az ellátási láncban, és néhány alkatrészt egyszerűen nem tudnak elég nagy számban beszerezni. A fő problémát azonban a chipgyártó TSCM túlterheltsége jelenti, ugyanis nem tudnak elég központi processzort gyártani a konzolhoz (mint ahogy ennek tudható be a viszonylag súlyos hiány a grafikus kártyák valamint a processzorok egy részéből is).

A PlayStation-vezér elárulta, hogy az új év kezdetét követően igyekeztek komoly lépéseket tenni annak érdekében, hogy felpörgessék a gyártást, és ennek a gyümölcse hamarosan beérik, így a következő egy-két hónapban lehet számítani arra, hogy elérhetőbbé válik a vásárlók számára a PS5.

Több exkluzív játék is meg fog jelenni PC-re

A Sony korábban nagyon-nagyon ritkán adott ki játékokat PC-re, hiszen a saját, belsős fejlesztésű exkluzív játékait pont azért készíti, hogy azzal vonzóbbá tegye PlayStationt a konkurenciához képest. Azonban az utóbbi egy-két évben mintha elkekezdett volna megenyhülni a vállalat ebben a kérdéskörben, és persze sok-sok hónappal az eredeti megjelenés után bizonyos címeket már elhozott PC-re.

Ez persze számos pozitív hatással is jár. Egyrészt, szélesebb réteg ismerheti meg a korábban kizárólag PlayStationön elérhető játékokat, amikhez ha később érkezik folytatás (adott esetben már tényleg PS-re), akkor olyanok is megfontolhatják a konzol megvásárlását, akik korábban nem gondoltak erre. Ezen kívül a csúcskategóriás játékok fejlesztése egyre drágább, és azt Jim Ryan is kiemelte, hogy végső soron így jóval több pénzt tudnak keresni, vagy megfordítva, adott esetben még minőségibb játékokat tudnak készíteni, nagyobb befektetéssel.

Days GoneForrás: Origo

Az mindenesetre biztos, hogy a következő PC-re is megjelenő, korábban exkluzív játékuk a 2019-ben megjelent nyitott világú, zombis Days Gone lesz.

A Sony többé-kevésbé megerősítette azt is, hogy a korábban 2021-re ígért PS5-ös játékok jelentős része továbbra is sínen van, így például a Ratcher & Clack: Rift Apart és a Horizon: Forbidden West is. Azonban talán a leginkább várt nagyágyú, a PlayStation egyik legnagyobb húzónevének számító Gran Turismo új része csak 2022-ben érkezhet, ugyanis a fejlesztést jelentősen befolyásolta a koronavírus-járvány.

Sajnos a járvány tényleg számos játék csúszását eredményezte az elmúlt egy évben, azonban akadtak olyan fejlesztőcsapatok, akik a nehézségek ellenére is tartották magukat a megjelenéshez – sok esetben azonban ez visszaütött, ahogy azt láthattuk a tavalyi év végén a Cyberpunk 2077 esetében is. A Sony stratégiája tehát jónak tűnik abban az értelemben, hogy szokásukhoz híven megadják a szükséges időt a munka tisztességes befejezéséhez, és tisztán látható, hogy az elmúlt években nem is lőttek mellé.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!

Neked Ajánljuk