Élőszereplős sorozatot kap a System Shock – Gamekapocs

Ugyan még mindig türelmetlenül várjuk, hogy a Nightdive Studios elhozza nekünk a System Shock-sorozat visszatérését és új felvonását, úgy tűnik, a stúdiónak másra is van kapacitása. 

A Deadline ugyanis arról számolt be, hogy a stúdió egyezséget kötött a Binge nevű streaming platformmal, ahol főleg videojátékos tartalmak közvetítéseit követhetik a nézők. Az egyezség értelmében a két fél közösen készíti majd az élőszereplős System Shock-sorozatot, aminek a Nightdive oldaláról a stúdió alapítója, Stephen Kick, illetve az üzletfejlesztésért felelős vezető, Larry Kuperman lesz a vezető producere, de szintén produceri teendőket lát majd el a Binge CCO-ja, Allan Ungar is, aki onnan lehet ismerős, hogy ő rendezte a Nathan Fillion főszereplésével készült Uncharted rajongói filmet.

Kick úgy nyilatkozott, hogy mindig is úgy gondolta, hogy egy élőszereplős adaptáció a tökéletes médium ahhoz, hogy újra elmeséljék a Citadel állomásán történteket.

A Binge tervei szerint a sorozat 2022-től lesz majd nézhető, többek között a korábban beharangozott Driver-sorozattal együtt.

Neked Ajánljuk