Elég volt odakiabálnia Keanu Reevesnek, hogy megajándékozzák az utóbbi évek legjobban várt videojátékával – hvg.hu

Nem más, mint Keanu Reeves jelentette be az idei E3 során a régóta várt Cyberpunk 2077 megjelenési dátumát. Egy rajongó annyira belelkesedett, hogy cserébe ingyen megkapja a programot.

Nagyban zajlik az idei E3, vagyis a Los Angeles-i videojáték-show, amelynek már a 0. napjai is nagyon izgalmasak voltak. Ekkor derült ki ugyanis, hogy mikor jelenik meg a régóta készülő, emiatt pedig nagyon várt Cyberpunk 2077, a Witcher-játékokkal hatalmas sikert arató CD Projekt RED következő alkotása.

A stúdió a Neo szerepét is eljátszó Keanu Reevest szintén meghívta a bemutatóra, de persze jó okkal: a közkedvelt színész maga is szerepel a játékban, emellett ő volt, aki egy hangulatos videó keretében felvezette, mikor is válik elérhetővé a játék. Miközben a színpadon állt, Reeves megemlített néhány dolgot, köztük azt, hogy a fejlesztők lélegzetelállító munkát végeznek, mire a közönség soraiból valaki hangosan és érthetően odakiáltotta neki:

Te vagy a lélegzetelállító!

A John Wick-filmek sztárja azzal fokozta a dolgot, hogy rögtön visszakiabállt: előbb az ismeretlent, majd a teremben lévők mindegyikét lélegzetelállítónak nevezte, erre a közönség vastapsban tört ki. Azóta kiderült, hogy a bekiabáló egy Peter Sark nevű youtuber volt, aki meg is örökítette a pillanatot, és saját Twitter-oldalán közzétetett klipben emlékezett meg a jelenetről:

A történetnek itt akár vége is lehetne, ám a közjáték nemcsak Reevest, hanem a játék fejlesztőit is meghatotta, akik úgy döntöttek: a jövő áprilisban megjelenő Cyberpunk 2077 gyűjtői kiadását ajándékozzák Sarknak.

Ha érdeklik az idei E3 bejelentései, hírei, lájkolja és figyelje a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Neked Ajánljuk