Elárulta a Sony, mikor jönnek az első játékok PlayStation 5-re – hvg.hu

A Bloomberg korábban már kiszivárogtatta, mikorra tervezi a Sony a PS5-ös játékok bemutatóját. Most kiderült, hogy nem sokkal lőttek mellé.

Nem kell már sokat várniuk a Sony rajongóinak, hogy megtudják, milyen játékok lesznek elérhetők az év végén érkező PlayStation 5-re. A cég a Twitteren adta hírül, hogy a bejelentést június 4-én tartják, magyar idő szerint 22 órakor.

Jim Ryan, a Sony Interactive Entertainment vezetője szerint a bemutató valamivel több mint egy órán át tart majd.

Néhány napja a Bloomberg arról írt, hogy információik szerint június 3-ra tervezi a nagy eseményét a Sony, de a koronavírus-járvány miatt még változhat az időpont. Ezek szerint nem tévedtek túlságosan nagyot.

Aki esetleg arra számít, hogy a bemutatóval a játékok mellett az eszközről is pontos részleteket tud majd meg, annak rossz hír, hogy egyelőre tényleg csak a játékokra fókuszál a Sony, bővebb információkat pedig az év hátralévő részében osztanak majd meg a közönséggel. Mindez persze logikus: valahogyan folyamatosan fenn kell tartani az érdeklődést a decemberi ünnepi szezonig. Igaz, a főbb specifikációkat már tudni.

Aki esetleg kíváncsi rá, hogyan néznek majd ki a játékok a PS5-ön az új, Unreal Engine 5 motornak köszönhetően, az itt talált róla egy lenyűgözően részletgazdag videót.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Neked Ajánljuk